A Jó éjszakát! 1924-ben keletkezett és a költő utolsó, posztumusz (halála után megjelent), Lélektől lélekig című kötetében kapott helyet, annak utolsó verseként.

Mint a címéből is látszik, búcsúvers. A gyógyíthatatlan betegségben, tüdőbajban szenvedő Tóth Árpád életének utolsó évtizede már a halálra való készülődés jegyében telt. Búcsúzott a fiatalságtól és az élettől is. Betegsége mellett a szegénység is nyomasztotta, az újságírást megterhelő robotnak érezte. Művéből kicsendül a megpihenés vágya.

Ez a verse afféle halál előtti számvetés. Csöndes lenyugvás, belenyugvó fájdalom érződik belőle, mintha a költőnek nem volna másra szeme, hangja, minden sorában ez a fájdalom bujkál.

Tóth Árpád fiatalon halt meg tüdővészben. Rövid és szomorú élete mégis olyan művészi szépséget fakasztott ki belőle, amellyel másokat is meg tudott vigasztalni.

Jó éjszakát!

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer… Persze… Máskor… Szebb időkben…
Tik-tak… Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive… Tik-tak… Igaz… Igaz…
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át…
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek… bolondság… szép jó éjszakát!

A vers műfaja elégia, hangulata rezignált, bánatos. Típusa létösszegző költemény.

Az 1. versszak a költő fáradtságát érzékelteti: szeretne megpihenni a napi robot után, ezt fejezi ki az inga lassú, tétova mozgása. Az inga is úgy mozog egyre lassulva, mintha csak arra várna, hogy megállhasson.

A költő is a megállásra vár, amely első jelentésszinten a pihenés, második jelentésszinten a végső pihenés, azaz a halál metaforája. Nem csupán egy fárasztó, munkával töltött nap ért véget tehát, hanem egy keserűséggel és szenvedéssel teli, végigdolgozott élet is.

Az álomba merülés előtti elernyedt hangulat uralja ezt a strófát. A vízbe dobott kő hasonlata is a megnyugvás vágyát fejezi ki:

Pihenjünk. Az álomba merülőnek 
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott. 

A végleges megkönnyebbülés, az örökre való álomba merülés, a halál hangulata is felsejlik ebben.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!