A Tonio Kröger szerkezete

A mű 9 fejezetből áll és 3 nagy egységre osztható fel. Az író mindhárom egységben a vágymotívumot variálja.

Az 1. rész (1-2. fejezet) bemutatja a két barátot, akik a történet elején 14 évesek és nagyon különböző karakterű fiúk. Tonio és Hans Hansen egy téli napon iskola után együtt sétálnak a tengerpart töltéséből kialakított sétányon és beszélgetnek. A címszereplő itt a szenvedélyes kamaszbarátság bűvöletében él, pedig reménybeli barátja, Hans egészen más, mint ő.

Ez a barátság eleve reménytelen, mivel nincs bennük semmi közös: Tonio hegedűn játszik, verseket ír és Schiller Don Carlos című drámájáért lelkesedik, míg a talpraesett, sportos alkatú Hans lovagolni tanul és csak az ezzel kapcsolatos könyveket forgatja. Jó tanuló, de nem sokat töpreng az élet dolgain.

Nemcsak érdeklődésük más, hanem érzésviláguk és gondolkodásuk is: Tonio élesebben látja az embereket és a dolgokat, és érzelmei is mélyebbek, differenciáltabbak.

A 2. fejezet 2 év múlva játszódik, középpontjában egy tánciskolai epizód áll, melyben az immár 16 éves Tonio ügyetlensége miatt nevetségessé válik és megszégyenül. A tánclépést elvétve zavarában a lányok közé keveredik, mire társai kinevetik, köztük az a lány is, akibe szerelmes. Emiatt kioson a szobából és a verandán töpreng magányosan.

Az író bemutatja a főhős első szerelmi fellobbanását, a szenvedélyes kamaszszerelem bűvöletét. Tonio pontosan tudja, hogy szerelme a magabiztos, csengő hangú, szőke Ingeborg Holm iránt teljesen reménytelen, ezért titokban tartja és csak ábrándozik.

Tonio Kröger ekkor már érzi, hogy ő más, mint a többiek, és önmagát is az ő nézőpontjukból ítéli meg, vagyis elfogadja a polgári értékrendből fakadó nézőpontot: „Éppen elég, hogy én olyan vagyok, amilyen vagyok, hogy nem tudom és nem akarom megváltoztatni magam, hanyag, csökönyös és olyan dolgokkal törődő, amelyekkel más senki sem törődik. Akkor legalább illik, hogy komolyan megdorgáljanak és megbüntessenek érte.”

Tonio tehát Ingeborgba szerelmes, aki kineveti és aki az ő számára elérhetetlen. Mégsem kellene feltétlenül magányosnak lennie, hiszen van a lányok közt olyan, aki megérti őt, mert egyivású vele: a botladozó, művészlelkű lány, Magdalena Vermehren ugyanabba az embertípusba tartozik, amelybe Tonio Kröger. Valószínűleg ő is ugyanazt éli át, amit Tonio, csak női oldalról.

A főhőst azonban nem érdekli a sötét szemű Magdalena, annak ellenére, hogy ezzel a lánnyal tud beszélgetni és jól megértik egymást, míg Ingeborg akkor is távolinak és idegenkedőnek tűnik, ha közvetlenül mellette ül. Tonio azt szeretné, bár Ingeborggal lenne olyan a viszonya, mint Magdalenával.

Magdalena azért nem érdekli, mert Magdalena olyan, mint ő, csak lányban: ugyanazt a világot képviseli, amelyben ő is él, és neki nem ez a világ kell. Számára az a könnyed, eleven, önfeledt, vidám élet a vonzó, amelyet Ingeborg képvisel. A szőke lány az egyszerűség és a boldogság szimbóluma a szemében.

Egyébként Hans Hansen és Ingeborg Holm neve tipikus német polgárnév, akárcsak a főhős vezetékneve (Kröger). Ez jól jelzi, melyik világhoz tartoznak. És ez olyan világ, amelyet Tonio Kröger vágyakozva, szeretettel, de mindig csak kívülállóként szemlélhet.

Eleinte kétségbeesetten keresi a kapcsolatot a tőle különböző kortársaival, de minden kísérlete kudarcot vall. „Tonio mégis boldog volt. Mert akkor még élt a szíve. Melegen és szomorúan vert teéretted, Ingeborg Holm, és a lelke boldog önmegtagadással ölelte át a te szőke, világos és öntelten közönséges kis lényedet.”

A főhősnek a többiekhez, vagyis a szőkékhez és kék szeműekhez való viszonya ambivalens: ellentétes megnyilvánulások jellemzik. Egyszerre szereti és megveti, irigyli és csodálja őket, hol távolságtartás, hol vonzódás jellemzi, egyszerre akar velük azonosulni és különbözni tőlük. („Akkor élt a szíve; vágy volt benne és mélabús irigység, icipici megvetés és tiszta, szeplőtlen boldogság.”)

Tonio valahol érzi, hogy ő gondolkodó ember, és az a világ, amelybe annyira vágyik, bizonyos értelemben nevetséges és hitvány, hiszen „tompult agyú” ember tud csak ilyen vidám, könnyed és derűs lenni. A tánctanárt elnézve rádöbben, hogy „ostobának kell lenni ahhoz, hogy az ember úgy tudjon lépdelni, mint ő; és akkor az embert szeretik, szeretetreméltónak tartják”.

Miután vágytól és szeretettől vezérelve kereste a kapcsolatot az emberekhez, és ez a törekvése kudarcot vallott, csalódásából Tonio levonja a következtetést, és elindul a maga útján.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!