Jelentősége: Szent Ágoston műve a korszak csúcsteljesítménye. Műfajteremtő lelki életrajzával valami újat hozott az európai irodalomba.

Vallomásait olvasva első ízben tekinthetünk bele az emberi lélek mélységeibe: egy keresztény hívő ember lelkét ismerhetjük meg. A szerző életének eseményeit, megszerzett tapasztalatait, az átélt szellemi hatásokat saját lelki fejlődésének szükségszerű mozzanataiként mutatja be, mint amik előrevitték Istenhez való útján.

Először fordult elő, hogy egy keresztény író a világot saját lelki életének illusztrációjaként fogta fel. Babits szerint a Vallomások az első belülről látott lélekrajz a világirodalomban, ezért Babits a modern gondolkodás első mesterének nevezi Ágostont.

Utóélete: Szent Ágoston irodalmi hagyományt teremtett művével: a vallomásműfajnak bőven akadtak folytatói. A következő korszakok vallomásirodalmát olyan művek gazdagítják, mint II. Rákóczi Ferenc vallomásai (barokk kor), vagy Rousseau vallomásai (felvilágosodás kora).

A műfaj később eltávolodott a vallástól: az eredetileg vallásos elmélkedések helyét világias gondolatok vették át. A regényirodalomban máig élő hagyomány jött létre: az E/1. személyben megírt történetek nagy népszerűségre tettek szert.

A 19. században napló-és levélregények sora hódította meg a közönséget (pl. Goethe: Az ifjú Werther szenvedései, a magyar irodalomban Kármán József: Fanni hagyományai), de gondolhatunk a 20. század énformában megírt regényeire is (pl. Márai Sándor: Egy polgár vallomásai, Nádas Péter: Évkönyv).