Szent Ágoston Vallomások című műve 397 és 400 között keletkezett. Megírásakor a szerző (latin nevén Aurélius Augustinus) kb. életútjának felén járt.

Társadalmi háttér: Szent Ágoston (354-430) a kereszténység egyik legnagyobb gondolkodója volt. A keresztény vallás már az ókorban elterjedt, a középkorban pedig óriási történelemformáló szerepet töltött be, új világnézetet hozott.

Az ókorban elsősorban szegények és rabszolgák körében volt népszerű, akiket uraik megaláztak, tárgyként kezeltek, akár meg is ölhettek (ezzel a gyakorlattal szemben állt a keresztény felfogás, mely szerint minden ember „felebarát” és Isten előtt egyenlő). A bibliai tanítás megalapozta az emberi méltóságot és bűnnek tekintette bármely emberi lény megölését.

A Római Birodalom bukásával véget ért az ókor, a rabszolgatartó társadalom is megszűnt, és új társadalmi rendszer alakult ki. A középkorban jött létre a feudális társadalom és a jobbágyrendszer, és fontos szerephez jutott az egyház, mely történelmi küldetést töltött be a korabeli Európa arculatának formálásában.

Az egyház volt a legnagyobb feudális birtokos, ezért az uralkodó osztály érdekeit képviselte. A jobbágyokat a szegénység türelmes elviselésére, sorsukba való belenyugvásra intette. Azt hirdette, a király hatalma Istentől ered, és hogy a fennálló társadalmi rend (feudalizmus) örök és megváltoztathatatlan.

Az ókori műveltség az emberre és az emberi világra összpontosította figyelmét, ezzel szemben a középkor világszemléletének középpontjában Isten és a túlvilág állt. Az egyház azt hirdette, a földi élet célja az üdvösség (a túlvilági örök boldogság) elérése, amelyhez csak egy állomás a földi élet. A földi életet siralomvölgynek tartotta.

Ókeresztény irodalom. A középkori kultúra erősen egyházi, vallásos jellegű volt, ugyanakkor a középkor nem fordult szembe az antik műveltséggel. A Római Birodalom romjain kialakuló új államok átvették az addigi kultúra és civilizáció értékeit, sőt, tovább is fejlesztették azokat.

Az ókor vége felé egyre hanyatlott már a római irodalom, és a késő antikvitás szellemi életének már a kereszténység is szerves része volt. Az ókor keresztény írói a görög-római klasszikus irodalmon nevelkedtek, és ők hoztak szellemi megújulást a római irodalomba is.

Az ókeresztény irodalom kora a 2. századtól a 8. századig tartott. Nyelve eredetileg görög volt, de nyugaton a latin kezdett általánossá válni.

Legfőbb alkotásai tanító jellegű írások voltak, pl. bibliai szövegmagyarázatok, prédikációk, katekizmusok (kérdés-felelet formájú teológiai munkák), vitairatok (az eretnekek tanításait cáfoló írások), mártírakták (vértanúk bírósági eljárásainak jegyzőkönyvei), legendák (szentek életéről), apokrif (a Bibliába be nem került) szent iratok, pl. evangéliumok, szerzetesi regulák (szabályzatok), egyháztörténetek, ritmikus prózában írt himnuszok.

Az ókeresztény irodalom virágkorát olyan kiemelkedő egyházatyák tevékenysége fémjelzi, mint Szent Iraeneus, Tertullianus, Alexandriai Szent Kelemen, Szent Ambrus és Szent Jeromos.

Szent Ágoston. Az ókeresztény irodalom kiemelkedő alakja és a korszak legnagyobb latin írója volt. A katolikus egyház szentje és tanítója, akinek apja még pogány, édesanyja azonban keresztény családból származott.

Ágoston Numidiában született (a Római Birodalom észak-afrikai tartománya), Thagaste városában. Fiatalkorában a római ifjak kicsapongó életét élte, egy szerelmi viszonyból törvénytelen fia is született. A Bibliát nem sokra becsülte, a testi örömöknek hódolt.

Retorikát (szónoklattan) tanult Karthágóban, tanulmányai során széles körű filozófiai műveltségre tett szert, s megismerte az antik irodalmat. Később szónoklattant tanított, előbb Karthágóban, majd Rómában, végül pedig elnyerte a szónoklattani tanszéket Mediolanumban (a mai Milánóban).

Ekkortájt kezdte felismerni a Biblia allegorikus értelmezésének lehetőségét, jórészt Szent Ambrus híres prédikációinak hatására, melyeket gyakran és nagy figyelemmel hallgatott.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!