Szapphó Édesanyám! nem perdül a rokka című verse a Kr. e. 7-6. században keletkezett, amikor virágkorát élte a görög dalköltészet. A kor költőinek egyéni hangvételű, újszerű versei főleg szerelemről, ellágyulásról, fájdalomról szólnak. A költők énekelve adták elő műveiket, és egy líra nevű hangszerrel kísérték magukat (de a fuvola is jellemző volt).

Szapphó volt a szerelem nagy költőnője, verseiben ezt az egyetlen témát dolgozta fel újra és újra. Aiol nyelvjárásban írt verseit Leszbosz szigetén (az Égei-tenger északi részén) alkotta. (A sziget nevéből származik a „leszbikus” szavunk. Szapphó ugyanis a saját neméhez vonzódott és költeményei is lányokhoz szólnak. Megjegyzendő, hogy az ókori görögök az egyneműek közti szerelmet természetesnek tartották, és teljesen más erkölcsi mércével ítélték meg, mint a későbbi korok.).

Szapphó lobogó, perzselő, heves soraiban „futó kacajok, forró sóhajok lüktetnek”. Jelentősége azért nagy, mert ő volt az első női költő az európai kultúrkör irodalmában, és mert nagy hatást gyakorolt a későbbi évezredek irodalmára. Általunk ismert 192 hosszabb-rövidebb verstöredéke Egyiptom homokjából került elő papíruszon.

Édesanyám! nem perdül a rokka című verse a szerelem megszületésének pillanatát rögzíti.

Édesanyám! nem perdül a rokka

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
   szakadós ma a szál, –
   vágy nehezül rám;
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
   szerető, szerető
   kell ma nekem már!

(Radnóti Miklós fordítása)

A vers műfaja helyzetdal. Témája a szerelem, a szerelmi vágyódás, a testi-lelki harmónia megteremtésének óhaja. Hangneme bensőséges, bizalmas.

A vers újdonságát az adja, hogy teljesen nyíltan beszél a női lélek legmélyebb titkairól. Különlegessége, hogy nagyon őszinte, nem mesterkélt, teljesen hűen visszaadja a rokkával dolgozó lány lelki vívódását, a szerelem elsöprő erejét.

Szerkezetileg egyetlen strófából áll (töredékben maradt fenn).

Kifejezőeszközök: megszólítás, jelzők, ismétlés, felkiáltások.

Vershelyzet: a fiatal lány küszködik a fonással, a rokka akadozik. Ennek magyarázata, hogy a lány szerelmes  („a sudár, szép Aphrodité letepert!”, azaz a szerelem teperte le, mivel Aphrodité a szerelem istennője), így aztán máshol járnak a gondolatai, nem tud koncentrálni. Ráébred, hogy a szerelem nyűgét hordja, és elpanaszolja édesanyjának, hogy a szerelmi vágy akadályozza a munkában.

Az akadozó rokka és a szakadós fonál valójában a szerelem metaforája: azt jelzi, hogy a lányban felébredt a szenvedély, amelynek ki van szolgáltatva. Tehetetlennek érzi magát az egyre jobban fölerősödő vágy fogságában, ez okozza zavartságát, tétovaságát, bizonytalanságát.

Érzéseit álszemérem nélkül, bensőséges közvetlenséggel megvallja édesanyjának, s ez a szókimondás a későbbi, jóval szemérmesebb korokban az újdonság erejével hatott.

Az Édesanyám! nem perdül a rokka verselése időmértékes. A kezdő (hosszú) sor daktilusokból áll, melyet két anapesztus követ, majd újra daktilus jön. A verslábak ellentétes lejtése is az érzelmek hullámzását sugallja.