Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben (elemzés)
A Mozart hallgatása közben 1956 elején keletkezett, Szabó Lőrinc utolsó alkotói korszakában. A vers a költő világszemléletének és életfilozófiájának összefoglalása. Talán ez a legnagyobb költeménye.
Mozart zenéjének (pontosabban Varázsfuvola című operájának) hallgatása közben felmerülnek bizonyos gondolatok a költőben. Ezek részben visszaemlékezések, részben egész életének, gondolkodásmódjának szintetizálása, számvetés és egy új életprogram is egyben.
Egy régi bölcsességből indul ki, amelyet valaha egy napóra falán, kőbe vésve látott: „Csak a derű óráit számolom!” (Eredetileg latin nyelvű a felirat. Azért is találó, hogy épp egy napóra falán látható, mert a napóra csak akkor működik, ha süt a nap.) Ez a bölcsesség foglalja keretbe a verset.
A költő egy konkrétumból indul ki és lépésről lépésre haladva eljut egy általános érvényű bölcsesség megfogalmazásához.
Mozart hallgatása közben
„Csak a derű óráit számolom”,
mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
a napóráé. Láttam én is a
latin szöveget, s lelkem bánata
irigyelte a vidám öreget,
aki oly bölcs betűket vésetett
a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem
rögtönzés volt-e csak, szellemesen
dacos sugallat az a gondolat?
Dac és sugallat bennem is akadt
egykor, de az árny mindig sulyosabb
maradt a fénynél… A felhők fölött
kellett volna elfogni az örök
tündöklést! a nap arany árvizét,
tengerét! az édes könnyelmüség
lepkeszárnycsókú pillanatait,
s főképp azt, melyben a mámor lakik,
az ifjú gyönyört, melynek kései
mása most annyi váddal van teli:
a szeszként libbenőt, a legvadabb,
a villámgyors tigris-szitakötőt,
a kékzománc tüzet, a zizzenőt,
ki kedvesével a kéj nyolcasát
gyűrűzve libben láng-deleken át
s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak
szittyói közt, szikrázó ég alatt
ma is szállok én… csak testben öreg…
(Nono! – mordúl bennem a szörnyeteg
igazság)… Igen, azt a testtelen
úszást, lebegést kéne, istenem,
utólérni, a könnyűt, úgy, amint
a gyermekkor csinálta, most, megint:
a sellőkét a vízben, szúnyogét
fátyolködében, csak az örök ég
örök hajósa lenni, ahogyan
ma is visz a képzeletem-agyam,
valahányszor párologtat-emel
a kép, mint karmestert a pálca, mely
fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!
Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,
illatok táncát, szélhalk őzikét,
s fent a kékben a habos gőzökét,
azt kellene most visszahozni, hogy
átjárjanak uj, forró áramok,
nem a grönlandi szörnyek, nem ezek
a jegesmedve s rozmár hidegek,
melyektől annyit szenved a szegény,
hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –
kinti rémüktől félve hallgatom
Mozartot, s tűnődöm a tavaszon
vagy akárcsak a mult nyáron (pedig
az is vén volt már, ötvenötödik!):
és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek: árnycsík a falon
a nagy fényben, s a szívben nyugalom
s üvegparázsként égő sugarak
az élő lomb tengerzöldje alatt,
s bölcseség, a vidám öregeké,
amilyen azé lehetett, azé
a napórásé, ki – „Non numero
horas nisi serenas!” – drága jó
intelmét adja, még most is, tanácsul:
„Csak derűs órát veszek tudomásul!”
Műfaja gondolati költemény, hangulata megnyugvó, bölcsességet sugárzó. Nagy hangulati váltás van itt Szabó Lőrinc korábbi, pesszimista verseihez képest.
A költeményt zeneileg tökéletes harmónia uralja. Típusa szerint létösszegző igényű, összefoglaló jellegű műalkotás.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>