A 4. egység (7-13. versszak) az előbbi változás indoklása. Sok csalódás érte, amikor rádöbbent, hogy valójában milyen a világ, milyenek az emberek („Mert fátylát sorra dobta minden, / egymásután, / s harminchárom évem ma átlát / minden szitán”). A „lát” igét átvitt értelemben, „megért” jelentésben használja, erről eszünkbe juthat Villon Apró képek balladája című verse.

A beszélő most már tisztán lát, többé nincsenek illúziói, de a csalódások miatt nagyon kiábrándult lett. Úgy látja, nincs a világban se erkölcs, se értelem, se ideál, semmi, ami értéket jelentene.

Az életnek egy alaptörvénye van, az, amit Hérakleitosz meghatározott („polemosz pater panton” = a háború mindenek atyja): a békétlenség, a diszharmónia („minden dolog apja valóban / a háború”).

De most már megköti a maga különbkéjét, nem lázadozik tovább. Az antik filozófusok tanításai nyomán most már csak a lelki nyugalomra, a belső békére törekszik:

úgy nézem elszánt nyugalommal,
az életet,
mint reménytelen lepratábort
vagy harcteret.

Az „elszánt nyugalom” a beletörődést jelzi. Amikor valakiből meglett ember lesz, a világgal szemben érzett undor helyét átveszi a közöny, a beletörődés.

Az 5. egység (14. versszak) visszatérés a múltba. Ha egykor régen mindazt egyszerre tudta volna meg a világról, amit ma tud, akkor nem akart volna tovább élni.

A 6. egység (15-18. versszak) a változás, a békekötés igazi okát mondja el. A „de” kötőszó fordulatot jelez: a lírai én az eddigiek után várható halálvágy helyett az élet mellett foglal állást. Úgy látszik, a sors valamire szánta őt, valami célja volt vele, ezért lassanként adagolta neki a csalódást, hogy ne vessen véget az életének.

Ezért kötötte meg a maga különbékéjét a „semmivel”, ami lényegében azt jelenti, hogy élhetővé, elviselhetővé tette az életét. Már nem lázadozik és nem panaszkodik, csak teszi a dolgát. Igyekszik örülni annak, ami jó az életben („ezért becsülök úgy egy-egy jó / pillanatot”), és elfogadni, elviselni azt, ami rossz.

Megbecsüli az apró örömöket, a ritka boldog pillanatokat, és az öntörvényű alkotás, a költészet is segít neki elviselni a világot. Örül, hogy a körülötte dúló háborúk közepette is tud verset írni.

Tehát megtörténik a feleszmélés, a végső belenyugvás és önmaga „küldetésének” tudomásul vétele.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!