Szabó Lőrinc: Különbéke (elemzés)
Különbéke
Ha tudtam volna régen, amit
ma már tudok,
ha tudtam volna, hogy az élet
milyen mocsok,
nem fütyörésznék most az uccán
ilyen vigan:
valószínűleg felkötöttem
volna magam.
Régen, mint az álmok tékozló
más fiai,
azt hittem, lehet a világon
segíteni,
azt hittem, szép szó vagy erőszak
ér valamit
s az élet, ha sokan akarjuk,
megváltozik.
Minden szörnyübb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hálistennek, egyre csökken
az undorom,
egyre jobban bírom az évek
förtelmeit,
és az idő és a közöny már
fertőtlenít.
Mert fátylát sorra dobta minden,
egymásután,
s harminchárom évem ma átlát
minden szitán:
látom, sokkal több a mocsok, mint
az ifjukor
sejteni bírta volna bennem
valamikor,
látom milyen rútúl becsapják
a baleket,
s hogy a balek azért balek, mert
mást nem tehet,
s hogy az ész az érdek rimája,
és hogy magát
sugaras hőssé a bitang is
hogy költi át,
s ha van is, kézen-közön elvész
az ideál,
és hogy nem hozhat egyetértést,
csak a halál, –
s mert mindez mégcsak nem is aljas,
nem szomorú,
a minden dolog apja valóban
a háború:
úgy nézem elszánt nyugalommal,
az életet,
mint reménytelen lepratábort
vagy harcteret.
Ha egyszerre tudok meg mindent,
hogy itt mi van,
egész biztosan felkötöttem
volna magam.
De valamit a sors, úgy látszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
türelmesen:
különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,
ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok
s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.
A Különbéke műfaja elégia, hangulata egyrészt rezignált, belenyugvó, elfogadó, másrészt indulatos hangvétel jellemző. A vers erősen érzelmi-emocionális jellegű, tele van rapszodikus érzelmi hullámzással, indulati kitöréssel, hangulati elemekkel. A beszélő magatartása látszólag fölényes.
A Különbéke típusa szerint érték-és időszembesítő vers („régen”-„ma”). A tapasztalatlan, álmodozó, reményekkel és hittel teli fiatal és a tapasztalt, az élet és a világ dolgait értelmezni tudó felnőtt élethelyzetét szembesíti. Tehát nem a világban történő változásról (értékvesztésről) van szó, hanem a lírai én látja másképp a világot (ő változik): ő veszi észre azt a rosszat ma, amit régen nem látott meg.
Tehát nem olyan értékvesztés történik, amilyet a klasszikus költészetben láttunk, ahol a költők a múltat, egy régebbi történelmi kort értékesebbnek láttak a jelennél (pl. Kölcsey: Zrínyi második éneke). A Különbéke lírai hőse szerint a világ lényegileg nem változik: természetéhez tartozik a mocsok és a gonoszság. Régen is ilyen volt, ma is ilyen. Csak az ember látja másként fiatalon és idősebb korban.
A vers témája ennek megfelelően önmaga értékelése. A beszélő egykori és mostani személyiségét vizsgálja, összeveti. Bemutatja a „felnövés” folyamatát, amelynek lényege a tapasztalatszerzés: a világ megismerése és az életről, a valóságról való tudás, a túlnyomóan negatív tapasztalatok begyűjtése.
Maga a beszéd vallomásos jellegű: a lírai én hiteiről, csalódásairól, reményeiről beszél. A jelenlegi kijózanító tudása birtokában tekint vissza a feleszmélés folyamatára.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Szabó Lőrinc: Különbéke (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>