Az Egy álmai című vers 1931-ben íródott és a Pesti Napló március 15-ei számában jelent meg először. Később Szabó Lőrinc Te meg a világ című kötetében kapott helyet, amely 1932-ben jelent meg.

Az 1930-as évektől számítjuk Szabó Lőrinc érett költészetét. A húszas évek csupa lázadó küzdelemmel teltek, de ezekbe a költő belefáradt, és végül felhagyott a dacos szembenállással. Lemondott a társadalmi kérdések feszegetéséről is, keserűen tudomásul vette, hogy a világ olyan, amilyen, nem lehet rajta változtatni, nem lehet megváltani.

Így hát befejezte a harcot, és helyette másféle magatartást vett fel. Befelé fordulás, rezignáció, szemlélődés jellemezte, egyfajta bölcseleti nézőpontot alakított ki.

Megváltozott világszemléletét, életfelfogását összefüggő rendszerbe szervezte és Az Egy álmai című versében fejtette ki. Világnézetének alapja, hogy szerinte a világ magányos egyedekre esett szét, és személyiségellenes, mert mindenki csak azt az utat tartja jónak és helyesnek, amit ő jár.

Minden viszonylagos, és csak egy dolog biztos: az önzés. A létnek ezt a könyörtelen törvényét tudomásul kell venni, mert változtatni úgysem tudsz rajta, és a világ közönyére közönnyel, önzésére önzéssel kell válaszolni. Ha mások ítélkeznek feletted, mert nem úgy élsz, ahogy nekik tetszik vagy szerintük helyes, arra a tudatos elszigetelődés a válasz.

Aki a belső világába vonul vissza, az megtalálja a teljességet és a szabadságot, aki a külvilágnak él, az rab marad.

Szabó Lőrinc világlátását agnoszticizmus (kételkedés a világ megismerhetőségében) és pesszimizmus jellemezte. Ez a két vonás egymást kölcsönösen erősítve kap hangot a versben.

Szintúgy megfigyelhető benne a szubjektum hangsúlyozottsága, az individualizmus, amely ebben a formában Nietzsche öröksége. Ugyanakkor a probléma már a reneszánsztól jelen van az irodalomban és mindig foglalkoztatta a művészeket, csak a kérdés felvetése variálódott. Az én és a világ szembenállása megtalálható a romantikában is, de ennyire kiélezetté a 20. század elején vált.

Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

Műfaja rapszódia, amit jeleznek a váltakozó, hullámzó érzelmek. Hangneme zaklatott, indulatos, a beszéd tördelt, érvelő.

Típusa önmegszólító vers. Tekinthető drámai monológnak vagy belső monológnak, de vannak elemzők, akik szerint nem monológról van szó, hanem egy párhuzamosan haladó dialógusról, vagyis az egyén, a lírai szubjektum felbomlik két külön részre, és ezek a részek vitatkoznak egymással.

A két szólam közül az egyik az „elemző én”, a másik a „cselekvő én” (használhatjuk a „néző” és az „aktor” kifejezéseket is Kabdebó Lóránt elemzése nyomán). Az egyik tudomásul veszi a világot, a másik nyíltan fellázad ellene. Érvek és ellenérvek ütköznek.

A költő két magatartást állít szembe egymással, melyek küzdelme eldöntetlen marad. A kettéosztottság azonban azt is jelenti, hogy a lírai alany nem tekinthető egységes szubjektumnak. A szubjektum felbomlása tipikusan későmodern és posztmodern tapasztalat, ezért költészettörténeti jelentősége van annak, hogy Szabó Lőrinc lírájában megjelenik.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!