A Sóhaj című vers Mallarmé homályosabb, rejtélyesebb költeményei közé tartozik. Nagyon nehéz a francia eredetit más nyelven visszaadni, ezért a szöveggyűjtemények több fordítást is közölni szoktak. Olvasható fordítás Weöres Sándor, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós tollából is. Az alábbiakban Weöres Sándor fordítását használjuk.

Sóhaj

A lelkem homlokod felé, hol álmodik,
Ó halk nővér, az ősz, vörös folttal telik,
És angyali szemed kóbor ege felé fut
Mint mélabús kertben, híven, fehér szökőkút
Játéka csillogón sóhajt a Kék fele!
– A Kék fele, mikor Október fújja be
S medencékben lesi örök ellankadását
S hagyja a holt vizen a lomb vad haldoklását
A kósza szélben mely hűvös redőt hasít,
Vonva a sárga nap hosszú sugarait.

(Fordította: Weöres Sándor)

A vers műfaja elégia, hangulata álmos, melankolikus, fátyolos. Jelentése homályos, derengő, nem egyértelmű, nem kontúros, nem tiszta, nem magától értetődő. Érződik rajta az a miszticizmus, amely erősen áthatotta a szimbolista költők világát. Hittek egy érzékfeletti világban, amelyet szerettek volna megpillantani, amellyel szerettek volna egyesülni.

Alapmotívumok:

• Az egyik kulcsszó a Kék, amelyről a kék égre, a mindenségre asszociálunk. Az ég fönt van, s a „homlokod felé” kép is hasonló irányt jelöl: a homlok magasan található, így van ebben a képben is egy fölfelé irányultság.
• Az „angyali szemed kóbor ege felé” egyfajta testközeliséget érzékeltet. Valójában ezek a metaforák (homlok, szem, tekintet) mind fölfelé irányultságot és testközeliséget fejeznek ki.
• A „vörös folt” egy melegséget árasztó kép, mivel a vörös egy mélyebb, testesebb árnyalata a piros színnek. Ugyanakkor ez a vörös szín az őszhöz kapcsolódik: az őszi táj vöröse jelenik meg („az ősz, vörös folttal telik”).
• Az ősz, az október az elmúlást idéző, mélabús hangulatú időszak. Az őszi táj a maga melankolikus hangulatával fokozza a reménytelenség érzését, melyet Mallarmé érzékletes képekkel szuggerál az olvasóba. Tehát nem pusztán egy őszi tájat akar ábrázolni a költő: a vers nem egy állapotrajz, hanem egy dekadens életkép, amely egy életérzést sugall, a reménytelenség és a halandóság érzését.
• A medence (a szökőkút tálcája) pedig az a hely, ahol a beszélő megnyugvást talál: az ellankadás képzete kapcsolódik hozzá.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!