Stendhal: Vörös és fekete (elemzés)
Ezután egyre nagyobb helyekre kerül. Besançonban a durva és féltékeny növendékekkel teli papneveldében komolyabb kihívásokkal kell szembenéznie, Párizsban pedig de La Mole márki házában az országos nagypolitika részesévé válik. A nagy esélyt a felemelkedésre az jelenti, amikor de La Mole kisasszony szeretője lesz, aki kiszemeli őt magának.
Juliennek eleinte nem tetszik Mathilde rátarti egyénisége, provokatív, bántó, lenéző modora, de elfogadja a kihívást. A kapcsolat kezdetén megint nem érez „dobbanásnyi szerelmet” sem, csak az a haditett izgatja, hogy ő, a parasztfiú el tudja halászni a körülrajongott márkilányt az előkelő arisztokrata ifjak elől. Ismét feladatnak fogja fel a szerelmi hódítást.
Ebben a kapcsolatban mindkét fél emberére akad. Mathilde is és Julien is dacos, büszke és gőgös, s mindketten csak magukra gondolnak, ezért kapcsolatuk olyan, mint egy háború, találkozásaik összecsapások. Ha felülkerekedik, Julien diadalmámort érez, nem szerelmet.
Sokszor gyűlölik önmagukat a másik iránti érzéseik miatt, főleg Mathilde arisztokrata gőgje lázong Julien alacsony származása ellen, ezért a lány rapszodikusan viselkedik: hol szerelmet vall, hol megvetést tanúsít a fiú iránt. Ezért Julien célja az, hogy megtörje Mathilde gőgjét és végleg térdre kényszerítse a lányt (a szerelem által).
Célja elérésére ismét haditervet készít. Taktikája az, hogy feltűnően elkezd udvarolni egy dúsgazdag özvegynek. A csel beválik, Julien megnyeri a szerelmi háborút, ráadásul teherbe is ejti Mathilde-ot.
Miután a lány állapos lesz, a viszonyt már nem lehet tovább eltitkolni. Mathilde felfedi apja előtt Juliennel való kapcsolatát és a márki beleegyezik a házasságba. Julien így kap esélyt, hogy feltörjön a csúcsra, ahová mindig vágyott. Leendő apósa nemesi ranghoz juttatja és kinevezteti egy vidéki lovasezredhez.
Művészi szintre emelt képmutatásának köszönhetően Julien eléri a célját: feljut a csúcsra, ahová vágyott. Most már van vagyona, jól hangzó nemesi neve és társadalmi rangja. Arisztokrata menyasszonya révén bejuthat az előkelők világába. Mégis csak akkor lesz igazán boldog, amikor mindezt elveszíti.
Volt szeretője, de Rênalné derékba töri karrierjét. A márkinak írt levelében leleplezi Julien korábbi életútját, vele folytatott viszonyát, képmutatását és törtetését. Ennek tudatában a márki nem engedélyezi a házasságot. Julien hamar megtudja a hírt, s első indulatában hirtelen hazautazik, és gyilkossági kísérletet követ el de Rênalné ellen. Megsebesíti az asszonyt, mire letartóztatják.
A börtönben végleg lehull róla a tartuffe-i álarc: megszűnik a színlelésre való késztetése, hiszen most már bűnözőnek számít a társadalom szemében. A besançoni torony legfelső emeletén (a színhely jelzi az erkölcsi felemelkedést) töltött utolsó két hónapban önmaga lehet, azonosulhat azzal a tisztább énjével, akit mostanáig rejtegetett. Véget ér minden képmutatás.
Julien felismeri a képmutatás, az alakoskodás, a karriervágy értelmetlenségét. „A halál árnyékában becsületesebb lett, mint bármikor életében.” Nem vár már semmit az élettől, meghal benne a nagyravágyás, és a nagyravágyással együtt Mathilde iránti szerelme is. Viszont újra fellángol szívében a de Rênalné iránt érzett őrült szenvedély.
Most ismeri meg azt az igazi, lángoló szerelmet, amit eddig nem tudott átélni a karrier hajszolása, a feltörekvésre való égető késztetése miatt. Hiszen mindig tervezett, mindig a következő csatákra gondolt, amiket meg kell vívnia. A halál közelében a nagyravágyás már nem választja el a szerelmi boldogságtól. Julien ekkor tud csak igazán felszabadult lenni és átadni magát a mértéktelen, őszinte szenvedélynek.
„Igen, meghaltam volna, s nem tudom, mi a boldogság, ha nem jössz el börtönömbe”, vallja meg de Rênalnénak. Ez a szerelem kárpótolja elveszett életéért.
Nem lenne muszáj meghalnia, de Julien nem akar élni, ezért a bírósági tárgyaláson meg sem próbál védekezni. Ellenkezőleg, ítéletet mond önmaga fölött, és megerősíti korábbi vallomását, miszerint előre megfontolt szándékkal tört de Rênalné életére.
Bírálóival bátran és szabadon néz szembe. Beszéde rögtönzés, azaz szívből jön (már belefáradt a képmutatásba). Felszólalása valóságos vádbeszéd a társadalom ellen. Kimondja, hogy legfőbb bűne az, hogy alacsony sorba született, és olyan vakmerő volt, hogy fel mert lázadni a paraszti sors ellen és „keveredni merészelt a gőgös gazdagok világával”. Sértegeti az esküdteket is, akik ezek után persze halálra ítélik.
Julien magatartása azt mutatja, hogy a halált választotta. Nem látja értelmét annak, hogy az őt körülvevő hazug, képmutató társadalomban éljen. Hiábavalónak, céltalannak érzi mindazt, amiért eddig harcolt. Nem érdekli többé a rang, a pozíció, a vagyon. Egyedül de Rênalné iránti szerelmét ítéli szép és értékes dolognak az életéből.
A kivégzésről egy szó sem olvasható a regényben. Csak annyit tudunk meg, hogy Julien méltósággal hal meg a stendhali értékrend legfontosabb erényeinek birtokában: önmagán uralkodva és elegánsan.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Stendhal: Vörös és fekete (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>