Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámája 1961-ben íródott, de a szerző életében nem került színpadra.

Sarkadi Imre (1921-1961): József Attila-díjas, Kossuth-díjas regényíró, drámaíró.

Debrecenben született városi tisztviselő családban, apja adóellenőr, anyja tanítónő volt.

A debreceni református gimnáziumban tanult, 1939-ben érettségizett. Az 1930-as évek második felében a család helyzete fokozatosan romlott az apa betegsége, majd halála miatt. Sarkadi a nehéz körülmények ellenére is továbbtanult.

Jogot végzett, egyetemi tanulmányai közben dolgozott hivatalban, volt gyógyszerészsegéd (laboráns), írnok, korrektor, nyomdász és sportlapoknál tudósító.

1942 és 1944 között a Debreceni Újság munkatársa. (Debrecen erős bázisa volt a népi mozgalomnak, a fiatal Sarkadira különösen Németh László eszméi voltak nagy hatással.)

1945 után a Tiszántúli Népszava és a debreceni Szabad Szó szerkesztőségében dolgozott.

1946-ban Pestre költözött, és a Szabad Szónál (a Nemzeti Parasztpárt lapjánál) lett újságíró. Járta a vidéket, cikksorozatával a ’30-as évek szociogratikus irodalmát folytatja.

Nyugtalan „művészéletet” élt. A népi írók, a Válasz köréhez tartozott, 1947-48-ban a Válasz színázi jegyzetírója volt.

1947-ben a Magyar Rádió Falurádió c. műsorának szerkesztője lett, de innen politikai okok miatt elbocsátották. 1949-ben a MaFilm filmgyárának lektora.

1950-ben a Művelt Nép segédszerkesztője lett, később írásaiból élt.

1953-ban tanári állást vállalt a balmazújvárosi általános iskolában.

1954-ben a Csillag szerkesztőbizottságának tagja lett, majd az Irodalmi Újság munkatársa.

1955 és 1957 között a Madách Színház dramaturgja volt.

1956 után válságba került, úrrá lett rajta a reménytelenség. Zaklatottságát, neurotikus depresszióját, szorongását és félelmeit itallal próbálta feloldani.

Publikálási nehézségei miatt 1960-ban egy ideig gyári munkásként kellett dolgoznia.

Három gyötrelmes év telt el, és amikor már kezdett volna magára találni, és tele volt tervekkel, élete váratlanul, tragikus hirtelenséggel lezárult.

Mindig önkínzó céltudatossággal kereste a veszélyt: szeretett elmenni a „margókig”, szeretett végigsétálni párkányokon, egyensúlyozni szakadékok fölött (valóságos és lelki szakadékok fölött is). Egy nap alkoholtól bódultan az ötödik emeletről, Kondor Béláék erkélyéről a mélységbe zuhant és szörnyet halt. Ez 1961-ben történt.

Halálának körülményei máig tisztázatlanok (nem tudni, baleset vagy öngyilkosság volt-e).

Munkássága:

1. háborús tematika

Első novellái drámai erővel mutatták be a háború borzalmait (Partraszállás – az erkölcsi züllést, öncélú öldöklést mutatja be; A szökevény – béketűrés, jámborság tragédiája).

A kommunista hatalomátvétel hozta változásokra azzal reagált, hogy elítélte a falura kész sablonokkal érkező, a nép felemelését hangoztató agitátorokat.

2. parasztírói korszak

Parasztírói korszakának elején írt elbeszéléseit Móricz Zsigmond példája ösztönözte (atmoszférateremtés, élőbeszéd, paraszti világ széles körű ábrázolása).

Az ’50-es évek elején a paraszti élet átalakulását ábrázolta műveiben (novelláskötetek: Barta Mihály szerencséje, 1952; Verébdűlő, 1954; Elmaradt találkozás, 1956). A negatívumok, az emberi gyarlóságok felől közelített a változásokhoz (A pohártól a traktorig, Két malomkő között).

Írt regényt, amelyben Móricz nyomdokain haladt (Gál János útja, 1950) – ebben a munka szeretetét és a szerelmet jelölte meg mint előre vivő erőket a párt és a munkásosztály dicsőítése helyett.

Út a tanyákról c. drámájában (1952) a földet elvesztő paraszt sorstragédiája mellett a pártitkár tessék-lássék históriáját is megszólaltatja. Nagy érzelmi fűtöttség, erőteljes drámai nyelv jellemzi.

A sorozatos kritikák és önkritikák eredményeként már kezdett úgy tekinteni a parasztságra, mintha rossz életforma és rossz erkölcs hordozója lenne (Igazság, Vadlibák). A Tanyasi dúvad (1953) c. kisregénye egy kulák főhőst ábrázol, aki ugyan összetett, bonyolult karakter, de a falu már elvesztette vonzerejét: megszűnt a tartalmas létezés színtere lenni.

A Kútban c. novella is azt sugallja, hogy a faluról menekülni kell. Ebből a történetből készült Fábry Zoltán nagy sikerű filmje, a Körhinta.

Parasztírói korszaka a Szeptember (1955) c. drámával zárult, melyben egy paraszt Leart ábrázol, akinek küzdelmének tétje egy új életforma elfogadása, mert a tanyasi gazdálkodást Sarkadi kilátástalannak ítélte.

3. válság és illúzióvesztés – erkölcsregények

1956 után keletkezett kisregényei az illúziót vesztett ember problémáit szólaltatják meg, a válságba került népi értelmiség közérzetét és töprengéseit fejezik ki: Viharban (1955), Bolond és szörnyeteg (1960).

Sarkadit a hivatás és hit nélküli élet foglalkoztatja, mely pokoljáráshoz hasonlatos, mert aki így él, az a lét értelmetlenségével viaskodik.

Drámáiban őszinte indulattal és nagy drámai erővel ábrázolta ezt a válságot: Oszlopos Simeon (1960) – eredetileg kisregény volt, ami töredékben maradt. Az üdvösségben gondolkodó „hittérítők” és a megélt életre hivatkozó „bennszülöttek” szembenállása a dráma értelmiségi főhősét egyre különcebbé teszi, s egyre kevésbé tud ellenállni a rossz, a gonosz vonzásának.

A ’60-as évek elején írt műveiben már a szabadulás útját kereste: A gyáva (kisregény, 1961), Elveszett paradicsom (dráma, 1961). Az erkölcsileg tiszta és tevékeny életre szavaz, a személyes válság kínjait és leküzdésének akaratát mutatja be. Ám a sorsot kihívó hősei erőtlenek a mindennapi élet problémáinak vállalásához, így részben vagy egészben elvesztik morális tartásukat.

A Sarkadi-életművet 4 mű (Bolond és szörnyeteg, A gyáva, Oszlopos Simeon, Elveszett paradicsom) tetőzi be, s ezekben az író kegyetlen számvetést készít. Ezekben a művekben a minden közösségi normát tagadó, nihilista, a hétköznapok elviseléséhez gyáva, a rosszat tovább rontó hősök nézőpontja uralkodik, ami a korszak erkölcsi ellentmondásait fejezi ki.

Az író és hősei közötti viszony nem nevezhető egyértelműnek. Sarkadi nem tudott teljesen elszakadni az általa ábrázolt figuráktól. Ítélkezik, de közben rejtett rokonszenv bujkál műveiben.

Fogadtatása: Sarkadi életművének értékelése körül zajlott 1962-ben a hatvanas évek elejének egyik legnagyobb irodalmi vitája (Kortárs, Új Írás c. lapokban).

Műveit számos nyelvre lefordították (bolgár, cseh, észt, francia, lengyel, német, orosz, román), és az író jelentős szakmai elismerést is kapott: 1951-ben, 1952-ben és 1953-ban József Attila-díjjal, 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A műveiből készült filmek pedig nagy közönségsikert arattak: Körhinta (1955), Elveszett paradicsom (1962).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!