A nyugat-és közép-európai reneszánsz

A reneszánsz az egyes európai országokban más időben jelentkezett, és az egyes kultúrákban másként ment végbe. Itáliában ugyebár a polgárosodás folyamatának előrehaladott volta és a latin hagyományok továbbélése is segítette a terjedését.

Azonban máshogy alakult a reneszánsz útja Nyugat-és Közép-Európában, ahol nem volt megfelelő társadalmi háttér ahhoz, hogy a reneszánsz művészet úgy virágozzon, mint Itáliában. Nem voltak reneszánsz önbizalommal rendelkező férfiak.

Ráadásul a 16. században útjára indult a reformáció is, így Angliában, Németalföldön és a német fejedelemségekben a reneszánsz a reformációval is összekapcsolódott (és nálunk is, de a magyar reneszánszról még külön fogok írni).

Az építészettel az volt a helyzet, hogy Nyugat-Európában sokkal erősebb volt a gótika hagyománya, hogysem a reneszánsz megdöntse (Itáliában viszont sosem volt a gótika igazán fejlett). Így Franciaországban, Angliában és a német területeken a gótika egyrészt késleltette a reneszánsz megjelenését, másrészt a reneszánsz a gótikával egy időben, azzal összefonódva létezett.

Olyan templomok, lakóházak épültek, amelyeken például meghagyták a gótikus ablakok kőcsipkézetét, viszont csúcsíveiket lekerekítették a reneszánsz stílusnak megfelelően. Tehát ötvözték a két stílust.

A festészetben az északiak az olaszok eredményeit alkalmazták, ehhez pedig kénytelenek voltak Itáliába menni és ellesni, hogyan kell perspektívát vinni a képbe (merthogy az anatómián alapuló emberábrázolást és a tudományosan megszerkesztett perspektívát az olaszok dolgozták ki a 15. században).

A kor legnagyobb német művésze Albrecht Dürer (1471-1528) volt, akinek rézkarcain jól látszik, milyen volt a reneszánsz és a gótika kereszteződéséből létrejövő stílus (Ádám és Éva c. műve, 1504).

A német reneszánsz festészet másik jelentős alkotója Hieronymus Bosch (1445 k.- 1516).

A 16. században történt egy nagy törés az északi országok festészetében, ugyanis a reformáció hívei ellenezték a képek és szobrok elhelyezését a templomokban, amit bálványimádásnak tekintettek. Emiatt gyakorlatilag csak az arcképfestésnek és az életképfestészetnek volt létjogosultsága, csak az virágzott.

A portréfestészet egyik legnagyobb alakja Hans Holbein (1497- 1543), aki hűen, minden aggály és hízelgés nélkül ábrázolta azt, amit látott (pl. Georg Gisze, német kereskedő Londonban, 1532).

A németalföldi festők a zsánerképeknek (a mindennapi élet jeleneteit ábrázoló képeknek) voltak a mesterei. A 16. században a legnagyobb flamand zsánerfestő az idősebb Pieter Bruegel (1525-1569) volt, akinek parasztlakodalmat ábrázoló híres festménye 1565 körül készült.

A németalföldi festészet szemléletileg az ember halandó voltát mélyen átérző, realista festészet volt. A németalföldi festők az alakokat felöltözve ábrázolták, a környezetet pedig pontosan és részletesen megfestették.

A templomi és a portréfestészet mellett a tájképeknek és a már említett életképeknek is fontos szerepük volt. A németalföldi festők közül kiemelkedők a Van Eyck testvérek.

A jegyzetnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!