A reneszánsz képzőművészet és zene

A reneszánsz nemcsak művelődéstörténeti korszak, hanem egy stílusirányzat is, amely általánosságban jellemző az ebben a korban keletkezett műalkotásokra.

Ebben a korban Itáliában is és Európa más országaiban is rohamosan fejlődtek a különféle művészeti ágak.

A képzőművészet pl. a 15. századi Firenze és a Mediciek fő eszköze volt arra, hogy érzelmeiket és gondolataikat kifejezzék.

A reneszánsz képzőművészet igyekezett leutánozni a természetet és megformálni egy harmonikus emberideált. A művészek anatómiai tanulmányokat folytattak annak érdekében, hogy minél élethűbben tudják ábrázolni az emberi testet.

Az általános emberi szépséget próbálták megjeleníteni, ami részletes megfigyelésekkel párosult.

A középkori személytelenség után felbukkantak a művészegyéniségek is, műveiknek annyira önálló arculata volt, hogy senki máséval nem lehetett összetéveszteni.

A reneszánsz idején rengeteg sokoldalú tehetség és szellemóriás alkotott egymás után és egymással egy időben.

 

Festészet

A festészetben a középkorból megörökölt bibliai témákat egészen újszerűen, világias szellemben dolgozták fel. Emellett az antik mitológiai témák is népszerűek lettek.

Nagy eredménynek tekintették, amikor sikerült kidolgozni a perspektíva (a távlatfestés) elméletét, és ki tudtak már fejezni térbeliséget is a festményeken.

A reneszánsz kor első nagy festője Giotto (1266-1377) volt, Dante barátja, aki nagyszerű freskókat készített, melyeken harmonikus, levegős a kompozíció. Pl. Krisztus siratása, 1306.

1334-ben megbízták a firenzei katedrális harangtornyának építésével, pedig nem volt tanult építész (de ne feledjük ez a kor a polihisztorok kora).

Giotto a térmélységet a közeli-telített és távoli-tompább színek használatával érte el.

További nagyszerű festők jöttek: Masaccio (1401-1466), aki már alkalmazta a rövidülés elvét is, Filippo Lippi (1406-1469) és Andrea Mantegna (1431-1506).

Sandro Botticelli (1466-1510) a Medici-kor ünnepelt művésze volt, egyik leghíresebb festménye a Venus születése, amely az emberi test szépségét és az élet élvezetét hirdeti. A tengerből kiemelkedő istennő a szépség megjelenését jelképezi a földön.

Azután jött a 16. század eleje, amely nemcsak Itáliában, de egész Európában a művészet legdicsőségesebb időszaka. Ekkor alkotta remekműveit a három nagy mester, reneszánsz triász: Michelangelo, Leonardo és Rafaello.

Firenze ekkorra már elvesztette központi szerepét. A művészetek központja ekkoriban részben Róma lett, mert a reneszánsz pápák becsvágya révén az alkotók ott nagy megbízásokat kaptak, részben pedig a gazdag kereskedőváros, Velence, amely szintén meg tudta fizetni őket.

 

1. Michelangelo

Michelangelo Buonarroti (1475-1564) a római Sixtus-kápolnát festette éveken keresztül, ahol az oltárkép az Utolsó ítélet című munkája, amelyen az az érdekes, hogy az általa festett Krisztus egy antik atléta izomzatával rendelkezik (addig Jézust mindig kiálló bordájú, elgyötört, légies alaknak ábrázolták).

Michelangelo tervezte az új Szent Péter-templom kupoláját is, de nem ezekre a munkáira volt a legbüszkébb, hanem a szobraira. 26-28 éves korában faragta ki márványból Dávid című szobrát, amely a reneszánsz ember jelképévé vált. A küzdelem előtti feszült pillanatban ábrázolja az ifjút, aki magabiztosan szállt szembe a barbár óriással, Góliáttal.

Öregkori szobrai már a reneszánsz végének időszakát jelzik, amelyet a társadalmi fejlődés elakadása és tragikus konfliktusok jellemeznek. Legérettebb alkotásai a firenzei Medici-síremlékek jelképes szoboralakjai (Éj, Nappal, Est, Hajnal).

 

2. Leonardo

Leonardo da Vinci (1452-1519) igazi polihisztor volt, főműve az Utolsó vacsora című kép, amely Milánóban látható.

Mona Lisa című képe még Firenzében készült: nőalakjának kihívó, titokzatos mosolyát máig nem tudták megfejteni. (Talán azt mondja: „Nehéz engem megszerezni, de meg lehet”.) A reneszánsz kor női szépségideálja sokban különbözik a maitól, pl. jellegzetes a magas homlok, amely a Mona Lisa képen is látszik.

A Szent Anna harmadmagával című Leonardo-festmény 1510-ben készült, és a reneszánsz festészet egyik csúcsát jelenti. A fény-árnyék játékos átmenetei, a levegőperspektívával megfestett háttér (táj) jellemzi. Szereplői félig-meddig nem e világból való alakok.

 

3. Rafaello

Rafaello Santi (1483-1520) a Vatikánban a pápák lakosztályait díszítette freskókkal.

 

4. További festőegyéniségek

A nagy triászon kívül jelentős még Velence két nagy festőegyénisége, Giorgione (1478-1510) és Tiziano Vecellio (1488 k.-1576), akik más módszerrel érték el a reneszánsz harmóniát képeiken.

Az előbbiek ugye a gondos kompozícióval, az egyensúlyban levő elrendezéssel érték el a harmóniát, Giorgione és Tiziano azonban a fények és a színek szerencsés alkalmazásával érték el a kívánt hatást, az egységesség érzetét.

Giorgione A vihar című képén egy égiháború kísérteties fényei látszanak, és a táj most először több egyszerű háttérnél: önmagáért van a képen mint a kép témája.

Tiziano még kevesebbet törődött a kompozíció merev szabályaival: ő a fény, a levegő és a színek segítségével teremtette meg a hatást, kortársai a portréit becsülték legtöbbre, egyházi és világi hatalmasságok versengtek, hogy megfesse arcképeiket (pl. III. Pál pápa Alessandro és Ottavio Farnese társaságában, 1546).

Volt egy Correggio nevű pármai festő, aki még Tizianónál jobban is kihasználta azt a felfedezést, hogy a színek és fények hatásosan ellensúlyozhatnak tömegeket is. Jézus születése című képén (1530) fölényes biztonsággal bánt a fényhatásokkal.

Mint említettem, nemcsak Itáliában éltek nagyszerű művészek a reneszánsz korban: jelentős például a német Dürer, Holbein és mások is.

A jegyzetnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!