A magyar reneszánsz

Magyarországon Mátyás király uralkodása (1458-1490) idején volt a reneszánsz első korszaka, amikor sok itáliai művész és humanista jött az országba. A budai és a visegrádi palotából, amit Mátyás építtetett reneszánsz stílusban, csak töredékek kerültek elő, mivel a történelem vihara elsöpörte.

A 16. században a reneszánsz művészet további virágzását megakadályozta a török hódítás. Ebből a korszakból is csak néhány épület maradt meg, pl. az esztergomi Bakócz-kápolna.

Irodalmi téren viszont a 16. század a reneszánsz második nagy korszaka volt. Az irodalmi műveltség elterjedt annak ellenére, hogy nem volt fejlett polgársága az országnak és hiányoztak a nagy kulturális központok is.

A polgárság hiánya miatt a reneszánsz életforma kialakításában a vezető szerepet nálunk a főnemesség játszotta.

Ráadásul a reformációnak köszönhetően a reneszánsz második korszakában már magyar nyelven bontakozott ki az irodalmi élet, amely a borzalmas történelmi helyzet (török elleni élethalálharc, az ország három részre szakadása, feudális anarchia) ellenére sokszínű és széles skálájú volt.

Ebben a korban a reneszánsz már összefonódott a reformációval, ennek oka pedig a térség történelmi helyzete. Az északi országokban is és nálunk is, vagyis mindenhol, ahol még gyenge és fejletlen volt a polgárság, vallásos köntösben jelentkeztek az antifeudális törekvések, és ez volt a reformáció.

Népszerűek voltak a históriás énekek is, pl. Tinódi Lantos Sebestyén egyik helyről a másikra vándorolt az országban és fülbemászó dallamokkal adott hírt a török elleni csatákról.

Az első hazafias verset Bornemissza Péter alkotta, szintén ebben az időben (Siralmas énnéköm).

Az ún. széphistóriák is népszerűek voltak, ezekben a reneszánsz novellairodalom erotikája is helyet kapott.

És mindezeket már magyar nyelven olvashatta mindenki, aki tudott olvasni.