A Kortárs útlevelére 1934-ben íródott, az Újhold kötet utolsó verse. Nagyon komoly témát dolgoz fel a költő. Háromféle magatartást mutat meg, amit követni lehet egy olyan korban, amely piszkosságával és bűnösségével bemocskolja az embert.

Kortárs útlevelére

A SZEGEDI FIATALOK MŰVÉSZETI
KOLLÉGIUMÁNAK,
A NÖVELŐ KÖZÖSSÉGNEK,
A BARÁTAIMNAK

Surranva kell most élned itt, sötét
vadmacskaként, ki néma hittel ugrik
és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel;
ki hogyha alszik, félig alszik és
szembehasal a vésszel akkor is
s villanva eltűnik, ha fáj a küzdelem.

Vagy sárként kell majd tapadnod orvul,
lábat, ha rádlép, nyalogatni puhán
s mutatnod a hátad, hogy nyomát viseled
és hogy mily becses néked ez emlék!
medália hátadon s az asszonyod
ott a piacon, délidőn róla dicsekszik.

*

Ha ezt követed, élhetsz valahogy;
bólinthatsz meleg ételek fölött
és az esti csöndben leköpheted magad!

*

Vagy föllázadsz, mindezt ha nem tudod
és híredet most itt nem hirdetheti
semmise akkor és legelső fürdőd is –
hiába volt! Mert mocskol e kor. De
híred jövő, fiatal korokon
vonul át égi fényeknél fényesebben!

Gondold el! hogyha lázadsz, jövendő
fiatal koroknak embere hirdet
s pattogó hittel számot ad életedről;
számot ad és fiának adja át
emlékedet, hogy példakép, erős fa
legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!

Az ajánlásban a „növelő” nevelőt jelent. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának ajánlja, ahol megnőtt, felnőtt, kiteljesedett, kiterebélyesedett a költészete.

Radnóti tudta, hogy embert próbáló idők járnak, amelyek próbára teszik az ember jellemét, ezért útravalóként, figyelmeztetésként a lelkére szerette volna kötni az életbe frissen kilépő társainak mindazt, amit az ellenállás erkölcséről elmondhatott.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!