Az Első ecloga 1938-ban keletkezett. Az 1930-as évek második felében az Officina Kiadóvállalat felkérte Radnóti Miklóst, hogy vegyen részt Vergilius eklogáinak fordításában. Meg akartak jelentetni egy sorozatot kétnyelvű klasszikusokból, így szerették volna népszerűsíteni az antik humanizmus eszményét.

1938-ban jelent meg Pásztori Magyar Vergilius címmel Vergilius 10 eklogája, és ezek közül egyet, a IX. eklogát Radnóti fordította. Ez a fordítói munka nagy hatással volt a költőre: a latin vers világa megragadta, s ennek köszönhető, hogy a háború éveiben felújította és meghonosította ezt a sajátos antik műfajt, az eklogát. A vergiliusi világhoz való közeledés inspirálta a forma átvételére.

Az ő eklogái afféle háborús idillek, a háború borzalmai között őrzik a békés élet szépségét. Az idilli táj és a fenyegetettség kettőssége jelenik meg bennük.

Radnóti az emberi méltóságot eltipró barbársággal akart szembeszegülni a művészet ereje által. Költészetében a morális útkeresés, az erkölcsi értékrend megtartása, a gonosszal való szembeszállás, a tisztaság keresése és egy tudatos belső fegyelmezettség megalkotása volt a legfőbb cél, a vezérfonal. Formái letisztultak, klasszikus fegyelmezettségűek.

Eklogáiban a párbeszédes forma a belső én kettősségét fejezi ki, amely lehet pásztor-költő, hang-költő, fogolytárs-költő, otthon maradt kedves-költő.

Az Első ecloga klasszikus versformájú és műfajú, témája azonban 20. századi. Még nem a háború idején született a vers, de vészterhes időszak volt, a fasizmus kiteljesedett, lángba borult a világ.

A versben a Pásztor és a Költő folytat párbeszédet, legalábbis első ránézésre. Valójában azonban a költő két énje beszélget egymással, kérdez és válaszol, töpreng és kínlódva keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi lesz a sorsa ebben a kegyetlen világban.

Első ecloga

Quippe ubi fas versum atque nefas: tot
bella per orbem,
tam multae scelerum facies;…
Vergilius

PÁSZTOR
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

KÖLTŐ
Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

PÁSZTOR
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, –
már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?

KÖLTŐ
Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj, – undorodom csak.

PÁSZTOR
Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó
ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt,
s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan;
asszonyi had, gyerek és öreg összekötött batyuval fut
s földrehasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és
annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa.
Azt hiszem, ismerted Federícót, elmenekült, mondd?

KÖLTŐ
Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.

PÁSZTOR
Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még!
Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő
így tünik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?

KÖLTŐ
Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva
tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának.
Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a műből.

PÁSZTOR
Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?
Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett
folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így
belepusztult?
Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?

KÖLTŐ
Ágyudörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt?
Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, – várja, de addig is új levelet hajt.
Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre,
s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit őrzöl, a másé,
mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad.
Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek,
alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.

Műfaja ekloga, és megfelel a vergiliusi mintának. Radnóti összes eklogája közül legjobban az Első ecloga felel meg a műfaj formai követelményeinek.

Témája a világ pusztulása, romlása, ami látomásszerűen jelenik meg.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!