Ovidius Pygmalion c. elbeszélése a Metamorphoses (Átváltozások) c. kötet egyik darabja. A Metamorphoses 15 könyvből álló gyűjtemény, amely a görög és a római mitológia átváltozástörténeteit foglalja versbe. A 10. könyv 5. elbeszélése a Pygmalion.

Ovidius (i.e.43 – i.sz.17): a római irodalom aranykorában élt, a szerelem költőjeként tartották számon.

Előkelő családba született (lovagrendbeli volt), Rómában retorikát és jogot tanult, majd hivatalnok lett. Munkája során különböző hivatali ügyekkel foglalkozott (pénzverés felügyelete, örökösödési ügyek, bíráskodás polgári perekben), de menekülni próbált ezektől. Korán felismerte tudatos elhivatottságát a költészet iránt, így később a közügyektől elfordulva az irodalomnak élt.

Jelentőségét az adja, hogy ő volt az első római szerző, aki nem az antik görög irodalomból indult ki.

Történelmi háttér: az Augustus császár által megteremtett béke (Pax Romana), amelyet Vergilius oly nagyra értékelt és aranykornak tartott, Ovidius számára már természetes volt és emiatt nem tudta úgy értékelni. Nem fogadta el a császárság hagyományteremtő kísérleteit sem, Augustus intézkedéseit nem támogatta.

Életrajzi háttér: Ovidius politikai konfliktusba került Augustus császárral, aki emiatt a Fekete-tenger partján fekvő Tomiba száműzte. Ovidius élete végéig reménykedett abban, hogy hazatérhet, de kegyelmi kérvényét a császár elutasította.

Ovidius Tomiban élt haláláig, ezért később az irodalmi hagyományban Tomi a szellemi száműzöttség örök jelképe lett (pl. Babits Mihály írt verset Levél Tomiból címmel) és hétköznapi metaforává is vált (pl. Mária Terézia azt válaszolta a hazatérni kívánó, száműzött Mikes Kelemennek, hogy a Fekete-tengertől nincs visszatérés – ez is utalás Ovidius sorsára).

Jelentősebb művei: Szerelmek (elégiagyűjtemény), A szerelem művészete (tanköltemény), Hősnők levelei (episztolák), Római naptár, Átváltozások, Levelek Pontusból.

Ő maga főművének az Átváltozások c. munkáját tartotta, amely a világ keletkezésétől saját jelenkoráig olyan görög és római mítoszokat gyűjt össze (és ír újra), amelyekben valamiféle átváltozás történik. Ezeket a történeteket Ovidius műve nélkül nem ismernénk ma.

Átváltozások: 250 történetet dolgoz fel, ezek megírásakor Ovidius a görög-római mitológia különféle változataira, hellenisztikus irodalmi feldolgozásaira támaszkodott.

Az Átváltozások műfaját nehéz meghatározni. A történetek laza időrendben követik egymást a kozmosz kialakulásától Julius Caesar csillaggá és Augustus istenné válásáig.

A tudatosan szerkesztett mű az egységesség látszatát kelti, mivel az egyes motívumok és témák nem zárulnak le egy-egy könyv végén, hanem folytatódnak a következő elején. Ráadásul az egyes történeteket hatásos átkötések kapcsolják össze. Az átfedések miatt a történetek „folyamatos éneket” (carmen perpetua) alkotnak (az egyik történet vége a másik nyitánya).

Ennek ellenére – a történetek különbözősége miatt – mai fogalmaink szerint az Átváltozások inkább tekinthető elbeszélésgyűjteménynek, mint egységes műnek.

Keletkezés: Ovidius alkotói szándéka az volt, hogy emléket állítson az augustusi kornak. Vergiliusszal akart versenyre kelni, Vergilius nyomán és vele versengve írta meg művét. (A két szerző ellentétes politikai nézetet vallott: Vergilius az augustusi egyeduralmat aranykornak tartotta és Aeneis c. művével is Augustust dicsőítette, míg Ovidius szembeszállt a császárral.)

Jelentősége: Ovidius művészete nagy mértékben beépült az európai hagyományba. Szerelemfelfogása hatott a középkori lírára és a vágánsköltészetre. Az Átváltozások mitológiai témáit felhasználta a reneszánsz és a barokk festészet is, és a világirodalom későbbi jeles alkotói is, pl. Shakespeare és Goethe.

A modern korban is számos átváltozástörténet született, pl. Franz Kafka Az átváltozás c. novellája, vagy a magyar irodalomban Babits Mihály A gólyakalifa c. regénye.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!