A Harmadnapon című vers 1958-ban íródott, a Harmadnapon kötet címadó verse. A kötetet a háború utáni magyar líra egyik csúcsteljesítményének tartják: Pilinszky költészete ebben emelkedett a legmagasabbra.

A kötet 12 év terméséből áll össze (1946 és 1958 között keletkezett versekből), de csupán 34 verset tartalmaz. Ennek oka, hogy a költő nem ismételte önmagát: egy-egy verstípust csak néhányszor valósított meg.

A versek szövege nagyon telített, csak Berzsenyi, Vörösmarty, Arany és József Attila kései költészetében találunk hasonló műveket. Pilinszky versei nagyon „teherbíróak”: sokat bíz rájuk a költő. Ennyit József Attilán kívül még egy 20. századi költő se mert a magyar versre rábízni. Ráadásul a folyamatos feszültség állapota érezhető a kötetben.

Ugyanakkor a költő szemlélete átalakult: ebben a kötetben már nem jelennek meg a konkrét emlékek olyan közvetlenül, mint az 1940-es években írt versekben, nem jelennek meg konkrét látványok, stb. Ehelyett alapélményét, a lágerélményt Pilinszky a krisztusi szenvedéstörténettel ötvözi. Az egész emberi történelmet szenvedéstörténetnek, passiónak fogja fel.

A Harmadnapon című versben a primér élményt, a lágerek valóságát a legáttételesebb módon idézte fel, csupán egyetlen szó utal erre az alapélményre.

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

A Harmadnapon műfaja filozófiai, gondolati költemény. Hangulatát reményt sugárzó, biblikus pátosz jellemzi.

Témája a halál és a feltámadás lehetősége. Profetikus jövendölésként, érzékletes látomás formájában jelenik meg a feltámadás. Alapvetően a krisztusi feltámadásról szól, de megszólal benne a szenvedő ember megváltásának reménye is. Pilinszky ugyanis a lágerekben tapasztalt élményt kiemeli a realitások világából és a bibliai feltámadástörténet összefüggésébe helyezi.

Milyen emlékeket őrizhet egy ember, aki túlélte a pusztulást, a koncentrációs tábort? Mit érezhet az, aki tudja, hogy milyen, ha életére törnek „hitvány zsoldosok”?

A 20. század ugyanazt a sorsot mérte a halandó emberre, amit annak idején Krisztus szenvedett el. Az ember a koncentrációs táborokban szenvedte el ugyanazt: a 20. századi történelem a krisztusi szenvedés tömegméretű megismétlődése volt. És a szenvedő ember is legyőzte a halált, akár Krisztus, s rá is az üdvözülés ígérete vár. Ezt az ígéretet a természeti képek nyomatékosítják a versben.

A történelmi alaphelyzetre, a lágerélményre csak a „ravensbrücki fák” látomásos képe utal közvetlenül (Ravensbrück egy női koncentrációs tábor helyszíne volt), és ez nagyon áttételes, nagyon közvetett áthallás. Talán a „hitvány zsoldosok” képzete is vonatkoztatható rá, de még áttételesebben, és esetleg a „hamuszín egek” (azért hamuszínű az ég, mert emberi testeket égetnek alatta).

Ám ezeket a motívumokat Pilinszky mind átemeli egy bibliai közegbe: pl. a „hamuszín egek” lehet bibliai utalás is arra, hogy az ég elborult Krisztus halálakor. A „hitvány zsoldosok” lehetnek a totalitárius rendszer kiszolgálói, de lehetnek a keresztre feszített Jézus mellett őrt álló katonák is. Ravensbrück pedig előhívhatja a Golgota-hegy képzetét.

A fa-motívum egyszerre tájleíró elem is és az újrakezdés metaforája is.

Kifejezőeszközök: megszemélyesítés, ellentét, anafora. Sok a hangutánzó szó, sok az ige, ettől a vers mozgalmas, expresszív. A rövid mondatok izgatott, gyors váltásai ünnepélyes, biblikus pátoszt teremtenek.

Versbeszéd: archaizáló, biblikus, patetikus.

Modalitás: végig kijelentő mondatokat találunk.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!