A Harbach 1944  című vers 1946-ban keletkezett. Egy, a közelmúltban átélt élethelyzetet idéz fel és él át újra Pilinszky: a lágerrabok menetét, ahogy kígyózik a tájon. Valós élményből, a költőt ért tapasztalatból fakad a KZ-táborokban megkínzott, megalázott rab, a fogolylét poklába taszított ember kiáltása.

Pilinszky első verseskötete, a Trapéz és korlát 19 verse a második világháború alatt íródott, de feltűnő, hogy háborús költemény csak ez az egy található benne. Természetesen a többinek az abszurditása, magányos, szorongó életérzése mögött is ott munkál a háború iszonyata, de közvetlenül nem jelenik meg, csak a Harbach 1944 címűben.

A sok borzalom és szörnyűség, amit a költő átélt, a lágerélmény majd csak az 1950-es években válik központi témává verseiben. Azok a versek azonban már áttételesebbek, elvontabbak, általánosítóbbak, kevésbé közvetlenek és kevésbé konkrétak.

Harbach 1944 című versében a koncentrációs tábort túlélő Pilinszky azoknak állít emléket, akik elpusztultak, akik nem érték meg a borzalmak végét, akiket elnyelt a halál.

Harbach 1944

Thurzó Gábornak

Újra és újra őket látom,
a hold süt és egy rúd mered,
s a rúd elé emberek fogva
húznak egy roppant szekeret.

Vonják a növő éjszakával
növekvő óriás kocsit,
a testükön a por, az éhség
és reszketésük osztozik.

Viszik az utat és a tájat,
a fázó krumpliföldeket,
de mindennek csak súlyát érzik,
a tájakból a terheket.

Csak szomszédjuk esendő testét,
mely szinte beléjük tapad,
amint eleven rétegekben
egymás nyomában inganak.

A falvak kitérnek előlük
és félre állnak a kapuk,
elébük jött a messzeség és
megtántorodva visszafut.

Térdig gázolnak botladozva
facipőiknek alacsony,
sötéten zörrenő zajában,
mint láthatatlan avaron.

De törzsük már a némaságé.
Magasba mártják arcukat,
feszülten mintha szimatolnák
a messze égi vályukat.

Mert fogadásukra már készen,
akár egy megnyiló karám,
kapuit vadul széttaszítva
sarkig kitárult a halál.

A vers műfaja életkép. Egy emléket, látomást mutat be nyers, naturalisztikus képekkel. Hangulata nyomasztó, részvétet keltő és elgondolkodtató egyszerre.

Témája a foglyok menete, ennek a látványát írja le a költő. Magyarázat nincs és nem is lehet az emberi méltóságoktól megfosztott rabok értelmetlen szenvedésére és halálára. Számkivetettek voltak, ki tudja, miért. Mi volt a bűnük, amiért ez a büntetés méretett rájuk?

Mindezt olyan ember mondja el, aki látta, aki ott volt, de megmenekülhetett, élhetett tovább. Elmondja, hogy emléket állítson a névteleneknek, a sorstársaknak, akik nem élték túl. Hasonlít a vers Radnóti Miklós Erőltetett menet című költeményének témájához.

Kifejezőeszközök: hasonlat, megszemélyesítés, halmozás, fokozás, szóismétlés.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!