Pilinszky János: Halak a hálóban (elemzés)
A Halak a hálóban egy korai vers: 1942-ben íródott, és Pilinszky János legelső, Trapéz és korlát című kötetében jelent meg. A kötet első ciklusának címadó verse (a kötet versei összesen három ciklusba rendeződnek).
A Trapéz és korlát 19 verset tartalmaz, mindegyik megjelent már korábban folyóiratokban (a Halak a hálóban a Vigília című lapban 1942-ben), de a költő többet is átdolgozott a kötet megjelenése előtt. Ezekkel a versekkel Pilinszky az 1945 utáni magyar költészet élvonalába került. Jellemző hangvétele már ekkor kialakult.
Már a fiatal, pályakezdő Pilinszky is alapos, felelősségteljes, kiforrott költőnek bizonyult, tökéletes verstechnikai biztonsággal alkotott. Költői világa rendkívül egységes, egynemű. Munkássága mélyen gyökerezik a magyar hagyományokban, elsősorban Babits és Kosztolányi lírájában, de közvetlen elődjének a „világhiánytól” szenvedő József Attilát szokás tekinteni.
A Trapéz és korlát verstermése azt mutatja, hogy Pilinszky már fiatalemberként, alig 21 évesen is nagyon magányosnak érezte magát. Még a szerelmet is „kettős magány”-ként, „közös elítéltség”-ként élte meg. Alapélménye volt a magány, a szorongás, a kivetettség érzése.
Istent távolinak, sőt idegennek látta, aki magasabb rendű közönyével csak betetőzi az ember szenvedését. A megváltás keresése reménytelennek tűnt, de a költő arra törekedett, hogy önáltatás nélkül szembenézzen ezzel.
Halak a hálóban című verse egy mitikus látomás az emberi életről. Saját létérzékelését, léttudatát általánosítja benne. Nem a közvetlen, személyes, szubjektív lírát műveli, hanem valami általános érvényűt akar kimondani. Az egzisztencialista filozófiából ismert létbe vetettséget, az élet értelmetlenségét fogalmazza meg.
A vers metaforikája szerint az emberi sors egy örökké tartó dráma, amire nem lehet megoldást találni. Az ember közönyös világerőknek van kiszolgáltatva, amelyeket nem érdekel a szenvedése. A mitikus édenből, a boldogság állapotából örökre kiszakadt, és már nincsen oda visszatérés. Valami egyetemes, kozmikus otthontalanságban kell élnie, s szenvedése sem válthatja meg.
Halak a hálóban
Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.
Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.
Műfaja gondolati költemény, hangulata elégikus, tragikus. Típusa szereplíra. Közel áll a létértelmező költészethez, mivel az ember és a lét viszonyát járja körül.
Témája a közönyösség, az egymás mellett, együtt átélt magány, az ember kiszolgáltatottsága, áldozattá válásának lehetősége. Az alapélmény a testvértelenség, a magány, az árvaság, a számkivetettség, ami olyan, mint a kárhozat, és nincs rá vigasz. Ezt a szorongató érzést fejezi ki a következő sor: „Egymást túlkiáltó szónkra / visszhang sem felel.”
Egymás mellett vergődünk, egymást sebezzük meg mi emberek is, akár a halak a hálóban. Keressük a kapcsolatot egymással, de sem a suttogás, sem a kiabálás nem segít: csak élünk egymás mellett magányosan, s végül elpusztulunk, elpusztítjuk magunkat és egymást. Mindez értelmetlenül, indokolatlanul történik így.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Pilinszky János: Halak a hálóban (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>