Utóélete: a későbbi korok alkotói gyakran újraalkották, így több meseváltozat is létezik. A magyar irodalomban pl. Romhányi József (1921-1983) költő – aki híres magyar rajzfilmek szövegkönyvírója volt, pl. ő írta a Mézga család és a Doktor Bubó c. animációs sorozatokat, „rímhányó Romhányi”-nak is nevezték – több variációban is átírta A róka és a holló történetét.

Romhányi József: A róka és a holló

Róka és a holló. Megírta Aesopus. Mindannyiunk előtt ismerős ez opus. Mégis elismétlem e témát pár szóval, s megtoldom néhány variációval.

A téma:

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán, csőrében jó nagy sajt fogyasztásra várván. Arra kószált búsan a ravaszdi róka, ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta. Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve, felujjongva tört fel mohó gyomornedve. És szólt álnok bájjal: – Tollad ó be ékes, hogy madárkirály légy, régen esedékes! És a neved „Holló” oly olvadó-omló. Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló. A dicséret szép szó, ámde a bírálat már olyas valami, mit ki nem bír állat. Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét, vad rikácsolással tátotta ki csőrét. A sajtja lehullott, erre várt róka, ezúttal elnyerte tetszését a nóta.

Első variáció:

A róka szájában egy jó darab rokfort. Megette a felét, de már az is sok volt. Komoran ült ott fenn a holló a hársfán, s megakadt a szeme mesebeli társán. Nosza, ő is rögtön ravaszkodni kezdett, fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett: – Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét, megadta a sors a sajtszerzés esélyét. És máris megszólalt, cifra ódon módon: – Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom! Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád, le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád, mégis tekintélyed csorbítja a szégyen, hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben. Rókánk e sértésre tágra tátva száját, cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát. De meg kell jegyeznem erről az esetről, hogy sajt a fára, azért nem esett föl.

Második variáció:

Fenn csücsült a holló, falt sok pusztadőrit, annyi maradt mégis, majd lehúzza csőrit. Lent a rókánál egy jó nagy ementáli, de már falánk gyomra kezdett ellenállni. Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött, – Brrr, még egy sajt, – morgott – Vigye el az ördög! – Hogy vagyunk? – szólt oda a holló ásítva, s a sajt lehullott a selymes pázsitra. – Fujj, vidd el! – nyöszörgött undorral a róka, s amit tett, azóta nevezték el róla.

Harmadik variáció:

Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán, s töprengett az idők változandóságán. Éppen arra kószált a bús, sovány róka. Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta. Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott: – Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod? – Nincs – felelte a holló. – Rég nem ettem sajtot, viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod. Tudom kedvedre volt múltkor is az ének. – Sajttal! – szólt a róka. – Így kell a fenének!…

Negyedik variáció:

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán. Csőrében trappista hivalkodott sárgán. Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett. Szólt hát álnok bájjal: – Tollad ó be ékes, hogy primadon légy, régen esedékes! És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló! Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló. De hiába várta a ravaszdi róka, hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta. Mi volt eme nem várt, különleges, ritka szerény, józan okos hallgatásnak titka? Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort? Nem!… Az igaz viszont, hogy fehér holló volt…

Ötödik variáció:

Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli. Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni. S bár az aesopusi helyzet elétárult, csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult. Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta, ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna. A holló csak várt, várt odafenn a hársfán, szeme kérdőn függött mesebeli társán. Miért hallgat a holló? Miért nem szól a róka, holott más a szokás kétezer év óta? A róka néma volt, a holló meg süket. – Kérem elnézésüket…