Phaedrus állatmeséi az i. sz. 1. század első felében keletkeztek. A mesegyűjtemény témái, motívumai azóta vándormotívumok lettek, minden nép és kor művészetében megtalálhatók. Némelyik történet több későbbi feldolgozást megért és ma is közismert (pl. A róka és a holló).

Caius Julius Phaedrus (i.e. 15. k – i. sz. 55 k.): görög származású, latin nyelven író szerző. Augustus császár rabszolgája volt, akit Augustus felszabadított. Tiberius, majd Claudius császár idején tette közzé gúnyos hangú műveit. Mesegyűjteménye kéziratos formában, hiányosan maradt ránk.

Történelmi háttér: Phaedrus a kor visszásságait, különösen a kegyetlen hatalmasságok hazug erkölcseit öltöztette állatmesék köntösébe.

Életrajzi háttér: Phaedrus rabszolgasorból jött és jól ismerte az elnyomott emberek életérzését. Ő volt az első olyan rabszolga-költő a római irodalomban, aki megszólaltatta az elnyomott társadalmi rétegek panaszait. Meséiben, ha burkolt formában is, az alsóbb néposztályok világszemlélete jelenik meg.

Állatmesék: Phaedrus életműve 94 mese, ezek 5 kéziratos könyvben maradtak ránk.

Forrás, minta: Phaedrus az i.e. 6. századi görög szerző, Aiszóposz (latinul: Aesopus, azaz Ezópusz) neve alatt fennmaradt állatmeséket dolgozta fel verses formában, és újabbakat is írt hozzájuk hasonló szellemben.

Nyelve: latin.

Keletkezés: a meséket a szerző tanító és egyszersmind szórakoztató céllal fordította le, illetőleg alkotta meg.

Műfaj: fabula (mese) – a műfaj szinte egyidős az emberiséggel (minden népnek vannak meséi). A mesék eredetileg szóban hagyományozódtak, később lejegyezték őket. A műfaj első művelője a hagyomány szerint Aiszóposz (egy frigiai rabszolga) volt.

Típus: állatmese – a mese sajátos alfaja, melyben emberi tulajdonságokkal felruházott állatok a szereplők.

Forma: verses (a mesék eredetileg prózában íródtak, a verses mese később alakulhatott ki).

Alapgondolat: Phaedrus állatmeséinek központi kérdése: hogyan lehet megélni, boldogulni a tökéletlen, igazságtalan és erőszakos világban.

Szerkezet: 2 részre oszlik: 1. maga a mese, 2. a meséből levonható tanulság. Phaedrus általában a történet elején vagy végén foglalja össze a tanulságot.

Szereplők: olyan állatok, amelyek rendszerint a saját természetüknek megfelelően viselkednek, ugyanakkor emberi tulajdonságokat is hordoznak. Minden állatszereplő egy bizonyos emberi magatartásformát testesít meg.

Nyelvezet: Phaedrus a kevésbé művelt emberek számára is érthető formában, egyszerű szövegezéssel fogalmazta meg meséit.

Üzenet: meséiben Phaedrus nem az egyes emberek hibáival foglalkozott, hanem általános emberi, erkölcsi kérdéseket járt körül. Minden esetben közli a történetek „megfejtését”, vagyis az erkölcsi tanulságot.

Fogadtatás: állatmeséivel Phaedrus elsősorban a szegényebb nép körében aratott sikert. Saját korában a hivatalos irodalom nem vett róla tudomást.

Jelentősége: közvetítette az aiszóposzi hagyományt. Valójában a Phaedrus által készített feldolgozás tette az aiszóposzi mesét igazi irodalmi műfajjá.

Utóélete: Phaedrus állatmeséi jelentőst hatást gyakoroltak a későbbi európai irodalomra. Különösen az olyan korszakok (pl. reformáció, felvilágosodás kora) fordultak az állatmese felé, amelyekben fontos volt a tanító szándék és a példázatos kifejezésmód. Az antik állatmese későbbi újraírói között olyan híres alkotók vannak, mint pl. a francia La Fontaine vagy az orosz Krilov.

A magyar irodalomban elsőként a reformáció korának szerzői, Heltai Gáspár és Pesti Gábor alkottak maradandót ebben a műfajban. Ám a modern magyar próza is gyakran fordult az állatmese példázatos műfaja felé, erről tanúskodnak Örkény István Egyperces novellái vagy Hajnóczy Péter elbeszélései. Ezek a művek az antik fabula kései utódai.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!