A vers 1843 decemberében íródott Debrecenben. Annak a népdaltermésnek a része, amelyet Petőfi nem a saját nevén, hanem Pönögei Kis Pál álnéven jelentetett meg az Athenaeum című lapban.

Ebben az időben verseiben többnyire kétféle hangulat, illetve lírai modor volt jellemző: a szilaj, kihívó, dacos hetykeség és a borús halálvágy. A Temetésre szól az ének az utóbbira jó példa: szomorú, a halál gondolatával játszó hangulat szülte. Az ilyen komor hangulat mögött magányérzet és Petőfi viszontagságos életkörülményei állnak.

A közvetlen élményi hátteret az adta, hogy a költő debreceni lakása előtt gyakran vonult el temetési menet. Persze, ez inkább csak alkalom volt Petőfi számára, hogy verset írjon, és nem elsődleges ihletforrás.

A Temetésre szól az ének két négysoros versszakból áll, klasszikus formájú. Verselése ütemhangsúlyos, páros rímű felező nyolcasokból áll.

Műfaja népies helyzetdal, melyben a költő beleéli magát egy bánatos parasztlegény helyzetébe, és az ő nevében, egyes szám első személyben szólal meg:

Temetésre szól az ének

Temetésre szól az ének,
Temetőbe kit kisérnek?
Akárki! már nem földi rab,
Nálam százszorta boldogabb.

Itt viszik az ablak alatt;
Be sok ember sírva fakadt!
Mért nem visznek engemet ki,
Legalább nem sírna senki.

A műnek párhuzamos szerkezete van: az első két sor felhívás vagy kérdés, a második két sor válasz, egy-egy keserű megállapítás (a halott boldogabb, mint a lírai én, és ha ő meghalna, őt bezzeg nem siratná senki).

A vers az első két sort átölelő kérdőmondattal kezdődik. A kérdezve kezdés a népdalokban is előfordul, de nem olyan gyakran, mint Petőfinél (aki viszont ritkábban nyit természeti képpel, mint a népdalok). A kérdezve kezdés már eleve feszültebbé teszi a vers hangulatát, és bizonyos dialektikát visz a versbe, minthogy a kérdésre válasz is van. Ez a dialógusszerűség pedig drámaibbá teszi a dalt.

Emellett Petőfinél a kérdezve kezdésben van valami kihívó, dacos és ingerült mozzanat is. A Temetésre szól az ének verskezdő kérdésének is halványan van egy indulatmegmutató, kedélyvillantó szerepe. Érezhetően hozzájárul a vers hangulatának érzékeltetéséhez.

Persze, már a legelső szó megadja a vers alaphangulatát. Mert mire asszociálunk a temetésről? Gyászra, szomorúságra, halálra. És ha végigolvassuk a vers első sorát, akkor máris tudjuk, hogy éppen egy temetési szertartás zajlik.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!