A Szeptember végén, mely a halhatatlan, síron túl is élő szerelem forró vallomásával zárul, a magyar szerelmi költészet legszebb verseinek egyike. Ami a mai napig különlegessé teszi, hogy amit a költő leírt benne, az meg is történt. Petőfi hamar meghalt, és Júlia még a gyászév letelte előtt újra férjhez ment.

Illyés Gyula szerint a Szeptember végént „Júlia tette a nemzet legnépszerűbb elégiájává. Nem azáltal, hogy megihlette rá a költőt, hanem azáltal, hogy a szörnyű jóslat minden betűjét beteljesítette.”

Ez a vers is közrejátszott abban, hogy a költő özvegyének a kortársak és az utókor részéről is igen kemény bírálat és társadalmi megbélyegzés lett a sorsa.

Az özvegyasszonyoknak a 19. században sem volt tilos újra férjhez menni, de a nemzet költőjének özvegyétől elvárta volna a közvélemény, hogy élete hátralevő részében Petőfit gyászolja, és Júlia nem felelt meg ennek az elvárásnak.

A kutatások szerint nem szerelemből ment újra férjhez, hanem azért, hogy önmagának és Petőfivel közös gyermeküknek, Zoltánnak a megélhetést biztosítsa, mert a család anyagi helyzete már Petőfi életében is zilált volt, s Júlia a költő halála után teljesen magára maradt (az ő részére nem szervezett gyűjtést a nemzet, mint később Laurának, Vörösmarty özvegyének).

Júlia második házassága rosszul sikerült, élete utolsó éveiben külön is költözött második férjétől. Ráadásul a társadalom élete végéig és halála után is büntette (pl. rágalmazó visszaemlékezések jelentek meg róla), amiért nem ápolta úgy Petőfi emlékét, ahogy az a közvélemény szerint méltó lett volna a költőhöz.