Kérdéseire ellentétes válaszok adhatók, és ő mindegyiknek fenntartja a lehetőségét, nem zárja ki egyik lehetőséget sem. Ezzel a lebegtetéssel, ezzel a bizonytalansággal feszültséget kelt, amely nagyban hozzájárul a vers hatásosságához.

Petőfinél a dolgoknak kétféle érvényes látásmódja is van, vagyis a dolgok nem egyértelműen megítélhetőek.

Ez a kétértelműség, kettős látásmód a költői képek, gondolatalakzatok szintjén is megjelenik, pl. Petőfi felteszi a kérdést, hogy az ember individuális vagy társas lényként határozható-e meg: „Magáért születik az ember, / Mert már magában egy világ? / Vagy ő csak egy gyürűje / Az óriási láncnak, / Melynek neve emberiség?”

Egy másik kérdés arra az erkölcsi dilemmára keresi a választ, hogy az ember önmagáért éljen vagy mások javáért, saját élvezeteit keresse vagy a közösség ügyét szolgálja? („Éljünk-e önnön öröminknek, / Vagy sírjunk a síró világgal?”)

Azt a kérdést is felteszi: mi a boldogság, egyáltalán van-e olyan, hogy boldogság? Minden embernek más jelenti a boldogságot, vagy igazából senki se boldog? Lesz-e olyan kor, amikor mindenki boldog lesz?

A romantikára jellemző vonás, hogy Petőfi a jelenségeket ellentétekben ragadja meg: sötétség-világosság, önzés-áldozatvállalás, szolgálat, jutalom-büntetés, fejlődés-körben járás, eredményesség-eredménytelenség.

Kételyek gyötrik, mégis hinni akarja, hogy a világ folyamatosan emelkedik, fejlődik, és az általános boldogság kora felé halad.

Az anaforás szerkezet („Bár volna így! / Bár volna célja a világnak, / Bár emelkednék a világ”) a fokozás erejével hat. Petőfi a feltételes móddal jelzi, hogy milyen választ szeretne adni a kérdésre, de azt is jelzi, hogy nem biztos benne, hogy tényleg úgy van.

Szeretné hinni, hogy a világ halad előre, de erős kételyek gyötrik. Azáltal, hogy megkérdőjelezi a fejlődéselvet, hogy kételkedik az emberi történelem célszerűségében, ismét szembehelyezkedik a felvilágosodás eszméivel.

Petőfi fő kérdése tehát az ember életének értelmére vonatkozik és arra, hogy az emberi történelem ciklikus vagy van benne fejlődés. A ciklikusság elvét Herder, a fejlődéselvet Hegel nyomán ismerhette.

A cél pedig, amely felé a történelemnek és az emberiségnek törekednie kell, a boldogság, az általános boldogság korának eljövetele.

Petőfi minden népért, az emberiségért próbál szót emelni, de benne van verseiben a magyar népért való aggódás is, hiszen elsősorban saját népéhez szól és magyar nyelven. Ugyanakkor Petőfi egyetemesebben gondolkozik, nem marad meg a nemzeti keretek között, általánosabban fogalmaz. Nem szűkíti le az 1848-as eseményeket sem a Kárpát-medencére, s való igaz, hogy ez a forradalom Európa minden táján kitört.

Tudjuk, hogy végül nem sikerült elérni egyik célt sem, amiért Petőfiék küzdöttek: sem a nemesi előjogok eltörlését, sem a nemzeti függetlenséget nem tudták kivívni.

Jogos tehát Petőfi kérdése: mire akkor az a nagy áldozat? Mennyi áldozatot kíván tőle a magyar nép? A nagy egyéniségeknek milyen áldozatot kell bemutatniuk? S mi a boldogság, amiért az áldozatokat hozzuk? S van-e boldogság, halad-e előre a világ?

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!