A Szülőföldemen 1848. június 6-8. között született Kiskunfélegyházán, a választási körút alatt (június 5-8), amelyet a költő azért tett, mert szerette volna képviselővé választatni magát szülőföldjén, a Kiskunságban.

1848. június 7-én adta hírül a Radicallap című újság, hogy Petőfi a választókerületébe utazott: június 5-én indult el Pestről, s valószínűleg Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét és Kiskunfélegyháza érintésével Izsákra, Fülöpszállásra, Szabadszállásra, Kunszentmiklósra és Kiskunlacházára látogatott el. Június 8-án érkezett vissza Pestre, és útjáról úgy beszélt, mint egyértelmű sikerről.

Ekkor Petőfi még nem tudta, hogy csúfos kudarc vár rá, nem nyomasztotta kedélyvilágát a vereség gondolata. Annyira bízott a sikerben, hogy feleségét is levitte magával a választásra. Ez a hangulat a versen is érezhető, amely tehát ezen a körúton íródott.

Szülőföldemen

Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel…
Húsz esztendő… az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már…
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár…
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár…
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már…
„Cserebogár, sárga cserebogár”… – –

A Szülőföldemen a Petőfi-tájversek csoportjába sorolható, bár szorosan véve nem a tájat festi meg a költő, hanem gyermekkorára emlékezik. Ennélfogva még nagyobb személyességet érezhetünk a költeményben, mint a tájversekben: a költőt bensőséges kapcsolat fűzi a tájhoz, amely rengeteg emléket ébreszt fel benne.

Húsz éve már annak, hogy Petőfi elment szülőföldjéről, és azalatt, míg férfikorba jutott, sok keserűség és bánat érte, persze azért voltak örömteli pillanatai és sikerei is. Mégis nosztalgiát érez a rég nem látott helyeket bejárva gyermekkora, játszótársai, a régi biztonságos otthoni világ után, eszébe jut sok szép emlék.

Ismét gyermeknek érzi magát, dajkája dalát hallja, amely álomba ringatja, de ez az altató dal nemcsak egy nap végét, hanem jelképesen az élet végét is jelentheti.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!