Petőfi T/1. személyt használ, ez jelzi, hogy ránk is, mindenkire vonatkozik a vers mondanivalója. A költőben nagy bizonytalanság él a jövőt illetően, ezt jelzi a sok kérdő mondat a végén, a fönt hagyott dallamív, a megválaszolatlanság. Ez mind azt jelzi, hogy Petőfi nem tudja, mi fog történni.

Vajon megérte-e ennyi pusztítás? Vajon megérte ez a vérfürdő? Petőfi költészetében azelőtt soha nem jelent meg ilyen hang, soha nem volt jelen benne a világpusztulás hangja.

Most, hogy az osztrákok és az oroszok közös erővel mind el akarják pusztítani a magyarokat, most, hogy már a puszta honvédelem is veszélyben van, Petőfi úgy érzi, túl sok a vérveszteség. Ilyen állapotok közepette már nem a forradalom célkitűzéseiről beszél.

S nem elég, hogy a forradalom céljairól le kell mondanunk, nem elég, hogy az eddigi eredmények elvesztek, most már ott tartunk, hogy csak a honvédelem a fontos, mert már csak védekezni van erőnk.

A költő most azt jövendöli meg, hogy mi, magyarok, mind egy szálig kipusztulunk. Most már szó sincs világszabadságról, emberiségről, csak egyetlen nemzet, a magyar végromlásáról, amelynek kiirtására megesküdött az ég. Vajon Isten döntött úgy, hogy kiirtja a magyart, mert ez a nemzet nem érdemli meg, hogy létezzen?

A költő legszörnyűbb víziója az, hogy a magyar nemzetnek és nagy, apokaliptikus harcának még a híre is elenyészik, az emléke sem marad fenn, mert nem lesz egy ember sem, aki túléli a borzalmakat.

És vajon lesz-e erkölcsi jóvátétel? Lesz-e olyan, aki el tudja mindezt beszélni? Vajon lesz-e, aki méltóképpen kap hírt a magyarokról, lesz-e, aki a halálunkról szóló híradást továbbadja, s egyáltalán el fogják-e hinni az emberek ezt a sok szenvedést? Ha akadna is, aki hírt adjon pusztulásunkról, az utókor egy őrült, zavart elme meséjének fogja hinni.

A versben megjelenő motívumok (háború, nemzethalál) nem a bibliai utolsó ítéletet idézik fel, még annak ellenére sem, hogy felvetődik a költőben, hogy ez talán Isten büntetése.

Ez nem egy értelmes apokalipszis, hanem egy totálisan értelmetlen, kiszámíthatatlan, végzetes kataklizma. Egy fordított végítélet, ahol az ártatlanok szenvednek és bűnhődnek, a gonoszok pedig győzelmet aratnak. Egy teljesen értelmetlen világvége jelenik meg.

A vers arról győz meg minket, hogy már a költő sem hitt a szabadságharc győzelmében, sőt, mintha megsejtette volna, milyen szívszorító sors vár a magyarságra.

A Szörnyű idő tragikus lezárása volt Petőfi művészetének és életútjának. Néhány héttel a vers megírása után a segesvári csatatéren, Erdély nyugati részén tűnt el a költő örökre. A 20. század közepe táján azt gondolták, hátha hadifogságba esett, az oroszok esetleg elvihették Szibériába, de ez valószínűtlen.

Szendrey Júlia később kereste a férjét, és egy császári tiszttől megtudta, hogy a tiszt látta Petőfi holttestét egy tömegsírban. Minden bizonnyal elesett a költő a segesvári csatában.

De forradalmi tűzélete nem tűnt el nyomtalanul. A mai napig amikor hazaszeretetről, önfeláldozásról beszélünk, nem tudjuk megkerülni Petőfit.

A ma emberének is van mondanivalója, költészete minden generációhoz, még a gyermekekhez és az öregekhez is közel áll, hiszen nyelvezete olyan egyszerű, hogy a gyermekek is értik, az idősek pedig már tudják, egyszerűsége mögött mennyi bölcsesség van.