A versben egyetlen idősík van: az örök jelen uralkodik benne. A múlt egyáltalán nem jelenik meg, a jövő pedig kilátástalan, így csak a kozmikussá növelt jelen idő, az örökös végítélet létezik. (Korábbi verseiben Petőfi a történelmet előre haladó, végső célja felé tartó, értelmes folyamatnak látta, itt szó sincs értelemről, hiszen még a túlélés is értelmetlenné és céltalanná vált.)

Akárcsak más költőink korábban, Petőfi is ezúttal a nemzethalált jósolja meg, a háborús vereséget Isten büntetésének látja, aki ki akarja pusztítani a magyarokat.

A Szörnyű idő időmértékes verselésű, jambikus sorokból áll, amelyeket versszakonként két páros és egy ölelkező rím fog egybe (rímképlet: aabbcddc). A váltakozó hosszúságú verssorok jól visszaadják a fenyegetettség-érzés hangulatát, Petőfi szavai lázas, sietős lelkiállapotra utalnak, sorai szaggatottnak tűnnek, reménytelenséget és veszélyérzetet fejeznek ki.

A mondatok meg-megtörnek, és egyik sorból a másikba áthajolva épülnek verssé. Ezek az áthajlások is a nyugtalanságot, az indulatokat érzékeltetik.

Szerkezetileg 4 egységre bontható, minden versszak egy külön egység.

Az 1. versszakban a költő tételszerűen megfogalmazza a vers lényegi állítását: szörnyű idő ez. Utána pedig konkrétan is kifejti, hogy miért, bemutatja az alaphelyzetet: a szabadságharc vesztésre áll, mindenfelől rátámadtak a hazára („villog ellenünk / A fél világnak kardja”).

A 2. versszakban Petőfi a hátország sorsa miatt aggódik, melyet háború, döghalál, enyészet fenyeget. Isten csapása bünteti a hazát („Be kijutott a részed / Isten csapásiból, o hon”). Isten el akarja pusztítani a magyarokat, ennek a pusztításnak az eszköze a döghalál és a háború. A költő nem lát kiutat, lelkileg összeomlik.

A 3. versszakban a magyar nép miatt érzett aggodalom hangja szólal meg. Egymásra torlódó kérdések következnek, melyek egyre fokozzák a gyötrődő bizonytalanságot. A nemzet pusztulása persze biztos, a kérdések csak arra vonatkoznak, hogy életben marad-e egyáltalán valaki.

A 4. versszakban Petőfit kétségek gyötrik, hogy mi lesz az életben maradókkal, milyen jövő vár rájuk, és vajon hisznek-e majd nekik, elhiszik-e, hogy ez a sok szörnyűség a valóságban történt, vagy egy őrült elme képzelgésének fogják tartani? Az, hogy ennyire hihetetlen az, amin keresztül kell mennünk, érzékelteti, hogy ami történik, az elfogadhatatlan a költő számára.

A borzalmak olyan méreteket öltenek, hogy a költő úgy érzi, ebből az apokaliptikus harcból senki sem menekülhet meg élve, és ha valakinek mégis sikerülne, abban sem lesz köszönet, mert ép elmével ezt nem lehet túlélni…

Az iszonytató időszak már mindenre kiterjed, már nemcsak a harcosok, a szabadságharcban résztvevők vannak veszélyben, hanem az otthon maradottak, a családjuk is, a harc mögött levő területek (a hátország) is veszélyben van. A hátország, amelynek a reményt, a lélektani erőt kellene adnia, az is beteg.

Már nem győzi a nép temetni a halottakat. Annyi a pusztítás, hogy járványos betegség, döghalál (pestis) üti fel a fejét.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!