A vers 1846. november 20-a után szakítóversként született: Petőfi ezzel a verssel akart végleg búcsút mondani Júliának, aki tartózkodó, érzelmeit rejtegető, kétértelműen viselkedő lány volt, s a költő nem tudta, hányadán áll vele.

Júlia valószínűleg maga sem tudta, hogy mit akar: nem szerette volna lekötni magát, de visszautasítani sem akarta Petőfi szerelmét, amit a költő egyáltalán nem titkolt. Mivel a lány hidegen, szeszélyesen viselkedett, Petőfi számára megfejthetetlen titok maradt, hogy szereti-e vagy sem.

Júlia szülei eltiltották őket egymástól, még a levelezést sem engedélyezték, és bizonyára ez is hozzájárult a lány határozatlanságához. Kapcsolatuk már többször majdnem megszakadt, de Júlia sosem engedte el a költőt teljesen, s kétértelmű viselkedése rengeteg bizonytalanságot, kételyt ébresztett Petőfiben.

Végül Petőfi úgy érezte, le kell mondania Júliáról, mert az csak ábránd, hogy Júlia szereti. Ez az elhatározás szülte a Reszket a bokor, mert… kezdetű verset, amelyből érezni, hogy a költő már-már beletörődött a szerelem reménytelen, viszonzatlan voltába, de képes felülemelkedni a veszteségen: hangja nem kétségbeesett, hanem nyugodt, rezignált, az érzelmi viharok már lecsöndesedtek.

A vers sorsfordító jelentőségű lett Petőfi és Szendrey Júlia kapcsolatában. Levelet a költő nem írhatott Júliának, a vers azonban megjelent az Életképek 1847. január 16-i számában, s a lap egy példánya kezébe került a lánynak.

Amikor elolvasta a verset, Júlia rájött, hogy ha nem vallja meg érzelmeit, akkor a költő végleg lemond róla és továbblép. Ekkor bizonytalansága elmúlt, és elhatározta, hogy üzen Petőfinek. Egy közös barátjuk, Sass Károly épp levelet írt a költőnek, s felajánlotta, hogy egy cédulát Júlia is mellékelhet. Így a lány odabiggyesztett egy utóiratot a levél végére: „1000-szer Júlia”.

A vers és a rá adott két szavas válasz új lendületet adott a kapcsolatuknak. Júlia határozatlansága véget ért, s meghozta a döntést, hogy beleegyezik a házasságba. 1847 májusában apja akarata ellenére igent mondott Petőfinek, és megismerkedésük évfordulóján, 1848. szeptember 8-án össze is házasodtak.

Reszket a bokor, mert…

Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!

Dallamos, dalszerű versike, népdalszerű, versformája is a népdalokra emlékeztet. 3 azonos szerkezetű strófából áll, melyek 8 rövid sorból épülnek fel (a népdalok is a rövid, kevés szótagszámú sorokat kedvelik).

Műfaja helyzetdal, stílusa népies, a népdalok jellegzetes kifejezéseit, képeit, formáját utánozza.

Szerkezete egyszerű, tisztán áttekinthető, a költő két-három lépésben „célhoz ér”. A strofikus felépítés is ezt a világos szerkezetet erősíti.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!