A vers 1847 novemberében íródott, tehát csak pár hónappal a Falu végén kurta kocsma után, amelyben már megjelent némi társadalmi célzatosság. Hasonló indulat fűtötte Petőfit a Pató Pál úr írásakor, ám ebben a versben az „urak” ellen megnyilvánuló ellenszenve már szatírává erősödik.

Pató Pál úr

Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet,
Ha egy ifjú feleség…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Hát a mente, hát a nadrág,
Ugy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségből volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”

A vers műfaja zsánerkép, egy jól meghatározható embertípust ábrázol Petőfi meglehetősen szatirikusan. A zsánerező, egyoldalú ábrázoláskor egyetlen jellegzetes tulajdonság kiemelésére törekszik a költő, amelyet az ábrázolt figura hordoz, de hordozhatna más is. A hangsúly általában nem a figurán, hanem az éles szemmel meglátott emberi tulajdonságon van, amelynek kifigurázása humoros hatású.

Persze az ilyen egyoldalú, egytényezős ábrázolás szatirikus hatású is lehet, de nem okvetlenül az. Petőfi zsánerképei kivétel nélkül mind humorosak, szatírába csak a nemesek portréit rajzolva hajlik át a költő. Ebben az esetben ugyanis az ábrázolt típushoz sem rokonszenv nem fűzi, sem megbocsátó türelmet nem érez iránta.

A versbeli Pató Pál úr jellegzetes tulajdonsága, amelyet Petőfi öt strófán át taglal, a lustaság és a halogatás, a nemszeretem-feladatok folyamatos elnapolása, amely miatt Pató Pál úr kénytelen úgy élni, „Mint elátkozott királyfi / Túl az Óperencián”. Birtoka egyre romlik, mert soha nem áll neki, hogy elvégezze a szükséges munkákat, javításokat. Milyen életre kárhoztatja ezzel magát?

Először is egyedül él, mert lusta volt feleséget keresni magának. A háza roskadófélben van, a kertjében semmi nem terem meg, mert nincsen gondozva, a szántóföldet ellepte a gaz, mert nem néz a béresek körmére, akik ugyanúgy henyélnek, mint ő. Még ruhája is elkopott, de annyira, hogy már szúnyoghálónak se lenne jó, mégsem hívja a szabót.

Pató Pál úr semmit nem csinál egész életén át, csak henyél, és emiatt a birtok, amelyet ősei hagytak rá, tönkremegy, és neki semmije nincsen, de ez egyáltalán nem zavarja, csak él a lepusztult házban, a gazos kertben, kopott ruhájában egyedül, mogorván.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!