Narancsok helyett „piros vérrózsák” fogják borítani Olaszország fáit, írja Petőfi az 1. versszakban, mintegy jelezve, hogy szerinte is korszakváltás jön: egy nagy egyetemes európai harc kezdete ez.

Petőfi feltehetőleg Metternichet képzelte maga elé, amikor a 2. strófában elbizakodott, hatalmas zsarnokokról írt, akiknek arcából kifut a vér a forradalom hírére („Orcátok olyan kísértetfejér, / Mikéntha látnátok kisértetet”). Állítólag személyes ellenségének tekintette a kancellárt, rettentő gyűlölet élt benne „Metternich és kompániája” ellen.

Az uralkodó, V. Ferdinánd fogyatékos volt, gyöngeelméjűségét Petőfi is ismerte. Így a forradalmárok nem is annyira őt, hanem kancellárját gyűlölték az elnyomásért. Az olasz felkelések kezdetét Petőfi úgy értékelte, hogy megkezdődött a leszámolás, Metternich rendszerének bukása.

A versnek szárnyaló lendülete és nagy költői ereje van, Petőfi forradalmi hévvel emeli egyre magasabbra. A költemény uralkodó érzelme az ujjongás, az öröm: Petőfi boldog volt, hogy amit több mint egy éve vár, az végre eljött. Örömébe még némi káröröm és az elégtétel érzése is vegyült.

Az elégtétel érzésének oka, hogy verseiben állandóan ezt jövendölte, de senki nem hitt neki, még barátai is álmodozónak tartották, és lám, a prófécia beigazolódik. Szinte állati ösztönnel érezte meg a közelgő robbanást, saját szavaival: „Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést.”

Az olaszországi, majd a franciaországi változások híre Petőfinek is tekintélyt adott, vezéri szerepre feljogosító elégtételt kapott a költő. A márciusi pesti forradalom után pedig már mindenki úgy beszélt Petőfiről, mint látnok költőről, akit igazolt a történelem.

Így Petőfi győzelmet aratott azok felett is, akik nem hittek neki, és saját kételyei felett is, mert azért olykor vívódott magában, hogy vajon tényleg lesz-e forradalom. A többség 1847 végén nem érzékelte a forradalom érlelődését, nemcsak nálunk, de Európában sem, így sokakat meglepetésként ért, amikor kitört. Az európai társadalom egyszerűen nem érezte azt a forradalmi légkört, amely körülvette!

A versnek akkora lendülete van, hogy az 1. strófában 8 soron át egyetlen mondatban hömpölyög a mondanivaló, a két záró sor pedig már-már vallásos hevületű:

A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!

Biblikus, keresztény fogalmakat használ („szent”, „isten”), ami egyrészt a küldetéstudatból ered, másrészt abból, hogy Petőfi világnézetében a francia forradalom eszméi egyfajta szabadságvallást alkottak. Már-már a vallásos hit áhítatával kezelte ezeket az eszméket.

A vers megidézi az ókor nagy uralkodóit és azokat, akik ellenük harcoltak: „Aludt Brutus, de már fölébrede”, írja Petőfi, s ezzel Shakespeare Julius Caesar című drámájára utal, melyben egy névtelen levél így unszolja Brutust: „Brutus, te alszol. Ébredj…” A shakespeare-i utalást ezzel az egész olasz nép megmozdulásának jelképévé tágítja (Brutus szellemének feltámadását látja az olasz felkelésekben).

Itália dicső múltja előtt is hódol a költő, ugyanis a köztársasági államformát, amit szeretett volna, az antik köztársaság folytatásának fogta fel (a francia forradalom eszmevilágának megfelelően). Brutus szelleme mint motívum lényegében a francia forradalom eszméinek antik mezben való megtestesülését jelenti.

A vers négy szép, klasszikus felépítésű strófából áll, amelyek nyolc sorosak. Az ilyen strófákat octáváknak nevezzük (8 soros versszakok). Az utolsó két sor minden strófa végén visszatér, s felemeli, ugyanakkor le is zárja a versszakot. Rímelése félrím (képlete: xaxa, melyben az „x” a nem rímelő sorokat jelenti).

Az Olaszország azért nem tartozik Petőfi legismertebb versei közé, mert a benne levő képek sokkal jobb Petőfi-versekben jelentek meg később és azokból ismerjük őket, azokban váltak emlékezetessé. Pl. a „talpon termenek” kifejezést elhalványítja a Nemzeti dal nyitó sora („Talpra magyar”), a lánc és a kard ellentéte is sok verséből ismert, és így tovább.