A versbeli belső harc tehát úgy zárul le, hogy az életszeretet győz a kötelességteljesítés parancsa fölött. Legalábbis látszólag, hiszen Petőfi alkatilag, pszichésen arra a népvezér-költő szerepre volt teremtve, amit most el akart magában nyomni, személyiségében a közösségi, morális komponens volt a legerősebb. Valójában a belső harc eredménye elég kétséges.

Petőfi elhivatottsága morális eredetű volt: a haza iránti kötelezettségeket nemcsak kívülről erőszakolták rá, hanem belülről is átérezte őket és elkötelezte magát mellettük. A lelkiismerete és a felelősségérzete nem engedte, hogy felszabadítsa magát e kötelezettségek alól.

Dávidházi Péter szerint a vers egy kísérlet volt arra, hogy Petőfi megszabaduljon a lelkiismeretétől, de a kísérlet nem sikerült: erkölcse erősebbnek bizonyult életszereteténél, lelkiismeretétől akkor sem tud megszabadulni, ha akar.

Még a kudarcok és az elszenvedett bántalmak sem tántoríthatták el attól, hogy másokért, a közösségért munkálkodjon, a hazaszeretet uralmát semmi nem tudta megtörni a lelkében. Végül tehát nem sikerült meggyőznie magát, ezt a „kudarcot” az olvasó mégis szépnek érzi, hiszen az erkölcs, az „emberszeretet” győz az „önzés” felett, a másokért való élés győz az önmagunkért való élés felett.

A Miért kísérsz… időmértékes verselésű, jambikus, de azokon a helyeken, ahol az időmérték szerinti hangsúlyozás mesterkélt, idegenszerű hangzást eredményezne, Petőfi a magyaros hangsúlynak megfelelő verslábakkal köszörüli ki az időmérték csorbáit. A hangsúlyos verselés csak ritkán kerekedik az időmértékes fölé, de ahol igen, ott szokatlan erőt kölcsönöz a versnek (pl. a 2. egység elején).

Néhol az időmérték és az ütemhangsúly egybeesik, és ez is nyomatékosító hatású (pl. 3. egység 1. és 3. sora).

A vers tempója változó. Az 1. strófa hozzászoktat egy alapsebességhez, amelyet a 2. strófa nagyon felgyorsít (több a jambus), aztán a 3-5. strófában újra az alaptempóra váltunk vissza (bár a 4. strófa egy kissé talán lassúbb). A 6. strófa megtöri a lendületet, ez a leglassabb tempójú, ami bizonytalanságot sugall.

Az igék és a főnevek arányát tekintve az önmeggyőzés a 2. strófában a legdinamikusabb, míg a legstatikusabb versszak a 3. strófa, ahol a lírai én gondolatai helyett egy tavaszi tájkép jelenik meg.

A Miért kísérsz… című vershez hasonló vágyat szólaltat meg A hegyek közt című költemény is, amelyben Petőfi szintén azt fogalmazza meg, hogy egy kicsit lélegzethez szeretne jutni, szeretné magát elengedni és önfeledten élvezni az életét.