Petőfi Sándor: Megy a juhász szamáron (elemzés)
Az állapotrajzot, amit a nagy bús juhászlegényről ad, Petőfi azzal teszi meglepő hatásúvá, hogy – Horváth János szavaival élve – „egy hirtelen kitörő lelki vihart” ábrázol (a kedvére furulyázgató juhász azt a hírt kapja, hogy haldoklik a szerelme), melynek során meg tudja mutatni, hogy hogyan fejezi ki legnagyobb elkeseredését ez az embertípus (nagyot üt botjával a szamár fejére).
Lényegében ez az utolsó sor a vers csattanója. A juhász képtelen bánatát szavakkal kifejezni: csak annyi telik tőle, hogy botjával a szamár fejére üt. Petőfi ezt a lelki reflexet ragadja meg a versben: a legény tehetetlensége, keserűsége, feszültsége nyilvánul meg abban a mozdulatban, hogy fejbe veri a szamarát. Azzal a botütéssel a feszültségét akarja levezetni a szamáron.
A mű stílusa népies, hangneme könnyed, ironikus. A vers frappánsan rövid, szinte csak tényszerű leírásra szorítkozik.
Petőfi ezúttal nem saját magát önti versbe, de nem is szerepet játszik, hanem kívülről, egy kis történet vagy anekdota keretében jellemzi a juhászlegényt, akit dalszerűen tipizál is, és lélektanilag ragadja meg fő jellemvonását.
A verset figyelmesen kell olvasni, hogy az ember észrevegyen egy fontos dolgot: a történet ott végződik, ahol a vers kezdődik! Tehát az első versszakban elmondott események nem a történet elején, hanem a végén történnek.
Hogy jobban megértsük, érdemes vázlatpontokba szedni a vers „cselekményének” egyes mozzanatait:
1. A juhász furulyázik a gyepen, miközben a nyáj legel. (2. versszak)
2. Hírt kap valakitől, hogy kedvese haldoklik. (2. versszak)
3. Felpattan a szamárra, s hazavágtat. (3. versszak)
4. Későn ér haza, kedvesét halva találja. (3. versszak)
5. Elkeseredésében botjával ráüt a szamár fejére. (4. versszak)
6. Búsan szamaragol – talán vissza a nyájhoz –, s nagyon boldogtalan, mert a szerelmét gyászolja. (1. versszak)
Tehát amikor a juhászlegénnyel először találkozunk a vers elején, már az elbeszélt események után vagyunk, kedvese már meghalt, és emiatt boldogtalan.
Petőfi mindenekelőtt bemutatja a legényt, aki ekkor már nem indulatos, nem csapkodja a szamarat, hanem egy higgadtabb lelkiállapotban van: a tompuló bánat, a fásultság, a mázsás boldogtalanság állapotában. Előbb ezt az állapotot mutatja be a költő, s csak azután mondja el, hogy mi történt voltaképpen, miért boldogtalan a juhász.
Az első versszak tehát időrendben nem oda kerülne, ahová Petőfi helyezte, hanem a vers végére: a „megy a juhász szamáron” csak azután történik, hogy „nagyot ütött botjával a szamár fejére”. A strófák kronológiai sorrendje: 2., 3., 4. és 1.
Miért cserélte vajon fel Petőfi a kronológiai sorrendet? Egyrészt azért, hogy a juhász váratlan, reflexszerű lelki kirobbanása a vers végére kerülhessen csattanóként, másrészt hogy a higgadt, de boldogtalan lelkiállapotot is bemutathassa, azt az időt, amikor az egész történet már helyére van téve a juhász életében.
A hirtelen megrázkódtatás és az első, ösztönös reakció után a juhász feltehetőleg a nyájához tér vissza a szamár hátán.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Petőfi Sándor: Megy a juhász szamáron (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>