A vers 1843 decemberében született Debrecenben. A költő ébredező szerelemvágya nyilatkozik meg benne.

A költeményt valós élmény ihlette. Életrajzi háttere az, hogy Petőfi 1843. október elején csatlakozott Komlósy színtársulatához, majd egy kis színészcsoporttal Diószegre, Székelyhídra látogatott el. Innen tért vissza november végén Debrecenbe, betegen. Két verset is írt, az egyik a Matildhoz, a másik a Megúnt rabság. Valószínűleg mindkettő a társulat egyik színésznőjéhez szól.

Ez a kapcsolat Petőfi rövid életének legjelentéktelenebb ismeretsége volt. A vonzalom nem lehetett sem mély, sem tartós. Ezt a két vers is bizonyítja. A Matildhoz elég halovány alkotás, amelyben Petőfi dalszerűen kifejezi szerelmi vágyait, a Megúnt rabság pedig már a kapcsolat lezárása.

Témája a kicsinyes vonzalom rabságából való kitörés: a költő kilép Matild igézetéből, aki csak kevéssé vonzotta, és a szerelem rabsága helyett a végtelen szabadság felé törekszik.

A versben csak őróla, a költőről van szó, a nőnek csak annyi szerepe van, amennyit a költő érzelmei okán feltétlenül kapnia kell.

Megúnt rabság

Mindent elkövettem,
Amit lehetett,
Jó remény fejében,
Hogy majd megszeret.

Féktelen, szilaj volt
Lelkem, mint a tűz,
Melyet a szél meggyúlt
Háztetőkön űz;

És lettem szelíd láng,
Min melegszenek
Őszi estén békés
Pásztoremberek.

Voltam mélybe omló
Bérci zuhatag,
Habjaim robajjal
Szakadoztanak;

S lettem méla csermely,
Halk, morajtalan,
Kedvemet lelő a
Part virágiban.

Voltam sziklahomlok,
Zordon és magas,
Hol lakott mennydörgő
Villám s büszke sas;

S lettem völgy ölébe
Rejtezett berek,
Melyben csalogányok
Búja kesereg.

Voltam… mi nem voltam!
Mivé nem levék!
És a lyányka most is
Csak a régi még.

Nem, tovább nem űzöm!
Mert ez drága bér;
Tán ily áldozattal
A díj föl sem ér.

Szerelem, lerázom
Fölvett láncodat,
Kedves lánc, igaz, de
Mégis lánc marad.

Most hát lelkem, repdess
Régi szárnyadon,
Merre a szabadság
Végtelenje von!

Pándi Pál szerint a vers értékét az önjellemzés és a költő élete távlatainak megvillantása adja, amelyhez Matild csak az alkalmat jelenti, ő csak apropó a vers megírásához. Érdekes, hogy az 1843-as év egyik legfontosabb verse egy ilyen jelentéktelen ismeretség hatására született, de így van.

A Megúnt rabság nagy értékét a személyesség adja: ahogy szinte kirobbannak Petőfiből a karakterizáló hasonlatok, amelyekkel ábrázolja önmagát.

Saját egyéniségét mutatja be a költő a szerelem apropóján. A sorrendben egymást követő strófapárokban újabb és újabb hasonlatok segítségével mondja el, milyen volt és milyen lett: szilaj tűz és szelíd láng, bérci zuhatag és méla csermely, sziklahomok és rejtezett berek. Ezeket a végleteket külön-külön megjeleníti Petőfi, mindegyikre szentel egy versszakot.

Melyik költőtárs hatása érződik ezeken a képeken? Nem Kölcsey vagy Bajza „sápadt” szerelmi lírája, hanem az 1840-es évek szerelmes Vörösmartyja, akinek komor romantikus képei nyilvánvalóan hatottak Petőfire, és hozzásegítették saját hangjának megtalálásához. Érdemes összevetni a Megúnt rabságot Vörösmarty Ábrándjával, amely szintén ellentétes természeti képekkel érzékelteti a szerelmi szenvedélyt. Emellett alighanem hatott Petőfire Shakespeare is.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!