A vers 1847-ben íródott és még ugyanabban az évben meg is jelent a győri Hazánk c. folyóiratban. Nehéz év volt az: éhínség dúlt az országban, nagy volt a nyomor a több éve tartó rossz termés miatt. Petőfi nagyon haragudott a társadalomra, és dühös volt a politikai életben zajló események miatt is, mivel több ellenzéki megye a Habsburg-pártiak mellé állt.

Forradalmi nézeteit a Magyar vagyok című hazafias programversben fejtette ki:

Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

A vers agitatív jellegű, célja a meggyőzés, és hogy eszméket népszerűsítsen, ugyanakkor a költő vallomásos, szenvedélyes, szubjektív hangon nyilatkozik meg, mintha személyes ügyről volna szó.

A nemzet képviselőjének tekinti magát, magáévá teszi a közösség ügyét, mely közösséget (a magyarságot) az erkölcsi és társadalmi eszmények csúcspontján szeretne látni. Ám a valóság és az ideál közt nagy a szakadék, a nagyságra, monumentalitásra vágyó költő kisszerűséget lát maga körül, ez okozza csalódottságát és dühét.

A költemény 5 db 8 soros strófából áll, és a címet is adó „Magyar vagyok” mondat refrénszerűen visszatér minden versszak elején. A mű ünnepélyes, emelkedett hangvételű, nagy érzelmi vihar és szenvedély fejeződik ki benne.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!