Petőfi Sándor: Képzetem (elemzés)
A Képzetem 1845 augusztusában íródott, és akárcsak A természet vadvirága című versben, a kritikusoknak szánt válasz fogalmazódik meg benne. A Honderű című lapban 1845. július 29-én megjelent egy bírálat, mely szerint Petőfi „múzsája, mint legtöbbnyire, nagyon alant repked”. Vagyis képzelete „alant jár”.
Vélhetőleg arra gondol a kritikus, hogy Petőfi versei csekély képzelőerőről tesznek tanúbizonyságot. A költő erre válaszul írta a Képzetem című verset, amelyben felháborodva védekezik a vád ellen.
Mivel a versben költői teremtő képzeletének „működését” is kifejti, a vers Petőfi ars poeticái közé tartozik, akárcsak A természet vadvirága vagy a Dalaim.
Képzetem
Még mit nem mondanak!
Hogy az én képzetem
Alant jár, magasra
Föl nem röpíthetem.
Lent jár a föld szinén,
Ha ugy tartja kedve,
Sőt a föld alá is
Van gyakran sülyedve;
Mint buvár, sülyed a
Mélységek mélyére,
A legmélyebb tenger:
A szív fenekére.
De ha mondom neki:
„Szállj a magasra fel!”
Felszáll s a légben, mint
Pacsirta, énekel.
S ha ekkor biztatom:
„Még följebb, képzetem!”
Vele a sasokat
Rendre megkergetem.
A sas mind elfárad,
De nem fárad ő el,
Egy utat kezd a leg-
Magasabb felhővel.
És a felhőknek sem
Társa ő sokáig,
Egyenest fölfelé
Tör az ég boltjáig,
És ha ekkor épen
Napfogyatkozás van:
Az elsötétedett
Nap mellett elsuhan,
Elsuhan mellette,
Egyet pillant rája,
S megkerűl a napnak
Elveszett pompája.
És az én képzetem
Még ekkor sem pihen,
Hanem a legfelső
Csillagzaton terem,
S ott, hol már megszűnik
Az isten világa,
Uj világot alkot
Mindenhatósága – –
A verskezdés sértettségről árulkodik („Még mit nem mondanak!”). Ez egy jellegzetesen „petőfis” felütés. A költő védeni kezdi magát, majd ebből az érvelési pozícióból eljut addig, hogy végül kimondja a saját igazát.
Az ő képzelete igenis mindenható, hatalmas ereje van, bármit képes megteremteni és szabadon szárnyal.
Ha ő úgy akarja, akkor a képzelete a „földön jár”, vagyis a valóságot szedi versbe, ám ha úgy akarja, akkor a képzelete a magasságokba emelkedik, ahol végképp megszűnnek a földi törvények, és „romantikusan” túlméretezett képeket alkot. Petőfi úgy fejezi ki, hogy „új világot alkot”, vagyis átminősíti a valós dolgokat, újjáteremti őket.
Ez páratlanul merész állítás a költő részéről, melynek legfőbb üzenete az, hogy Petőfi szuverén egyéniségnek tekinti magát, aki azt tesz, amit akar, és senki sem korlátozhatja abban, hogy amikor neki úgy tetszik, akkor realista verseket írjon, és szabadságra küldje a képzelőerejét.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Petőfi Sándor: Képzetem (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>