Az Egy estém otthon 1844 áprilisában keletkezett Dunavecsén. Illyés Gyula szerint ez a vers az új ízlés egyik nagy diadala, mivel szembefordul a korábbi költőeszménnyel.

Petőfi úgy gondolta, nemcsak a magasabb rendű érzelmeknek van helyük a költészetben, hanem minden érzelemnek, ha az őszinte, ha valóban ott él az ember lelkében.

Ebben az időszakban több olyan verset is írt, amelyekben feltárta minden apró ügyes-bajos dolgát: versbe szedte sikereit, sikertelenségét, és olyan őszinteséggel beszélt saját életének eseményeiről, amely szokatlan volt az akkori olvasóknak.

Azelőtt a költők, írók nem beszéltek apjukhoz, anyjukhoz való viszonyukról a műveikben. Nem írtak szülőföldjükről és származásukról, főleg nem dicsekedve.

Petőfi új, addig járatlan utat taposott ki, teljesen saját pályára lépett. Új felfogást vallott a költőiségről, ezért verseit a kortársak meghökkentőnek és „költőietlennek” érezték. A korban uralkodó esztétikai ízlés hevesen tiltakozott ellenük.

Petőfi szembefordult a korabeli lírai divattal, az ítészek és társaságbeliek felfogásával, ezért óriási közegellenállást kellett leküzdenie. Rengeteg bírálója akadt, aki az erőteljes személyesség miatt támadta költészetét. Ez az ellenséges nyomás azonban még inkább megacélozta költői öntudatát.

Számunkra már természetes az, amit Petőfi tett természetessé. Petőfi minden érzelme, életének minden apró mozzanata benne van a verseiben, akár az életrajzát is meg lehetne konstruálni belőlük. Ráadásul stílusa olyan közvetlen, nyelvezete annyira közel állt a mindennapi beszédhez, hogy egyszerűen utánozhatatlan és utolérhetetlen volt.

Egy estém otthon

Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!

Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.

Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.

Szemében „mesterségem”
Most is nagy szálka még;
Előitéletét az
Évek nem szünteték.

„No csak hitvány egy élet
Az a komédia!”
Fülemnek ily dicsérést
Kellett hallgatnia.

„Tudom, sokat koplaltál,
Mutatja is szined.
Szeretném látni egyszer,
Mint hánysz bukfenceket.”

Én műértő beszédit
Mosolygva hallgatám;
De ő makacs fej! föl nem
Világosíthatám.

Továbbá elszavaltam
Egy bordalom neki;
S nagyon, nagyon örültem,
Hogy megnevetteti.

De ő nem tartja nagyra,
Hogy költő-fia van;
Előtte minden ilyes
Dolog haszontalan.

Nem is lehet csodálni!
Csak húsvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hullt ki
A tudományokért.

Utóbb, midőn a bornak
Edénye kiürűlt,
Én írogatni kezdtem,
Ő meg nyugonni dűlt.

De ekkor száz kérdéssel
Állott elő anyám;
Felelnem kelle – hát az
Irást abban hagyám.

És vége-hossza nem lett
Kérdezgetésinek;
De nekem e kérdések
Olyan jól estenek,

Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretőbb anyám!

Az Egy estém otthon én-vers, amelynek hiteles életrajzi háttere van. Petőfi újszerű verseit eleinte az olvasók részéről jóindulatú hallgatás, a kritika részéről pedig támadó értetlenség fogadta. Tudjuk, hogy a költő maga ínséges napokat élt meg, és szégyellte, hogy nem tudja támogatni szüleit, akik időközben elszegényedtek: apja, az egykor vagyonos Petrovics István tönkrement, vagyona elúszott.

Amikor a költő 1844 áprilisában hosszú vándorút és sok megpróbáltatás, hányódás – katonaság, diákság, színészség – után Pestre ment szerencsét próbálni, majd hazatért Dunavecsére. Jó adag szorongással készült az apjával való találkozásra, aki öt évvel korábban kitagadta őt.

Ekkor Petőfi még nem volt sikeres, de már kezdett némi hírnévre szert tenni, megszerezte Vörösmarty és Bajza József támogató barátságát, a Nemzeti Kör bizalmát, és valami kis előleget is kapott kiadandó verseire, amiből törleszteni tudta legsürgetőbb adósságait. Vörösmarty Vahot Imrénél is beajánlotta, aki segédszerkesztői állást ígért Petőfinek júliusban induló folyóiratánál, a Pesti Divatlapnál.

Amíg nincstelen volt és csavargóéletet élt, Petőfi egyszer sem látogatta meg szüleit. Akkor mert csak hazamenni Dunavecsére, amikor már eldőlt, hogy kiadják a verseit, és a segédszerkesztői állás révén biztos megélhetésre volt kilátása.

De még akkor is félt, hogy apjával esetleg az utcán találkozik össze, és az öreg Petrovics a nyilvánosság előtt fogja lehordani… Ekkor már megvolt benne a nemzeti költő kemény önbizalma, de most erősebbnek bizonyult a viszontlátás miatti örömmel vegyes félelem: ismerte ugyanis apja makacsságát, aki se a színészetet, se a poétaságot nem tartotta rendes foglalkozásnak.

Az Egy estém otthon kettejük találkozását örökíti meg, és bár érezhető belőle, hogy az apa nincs megelégedve a fiával, nem kétséges az sem, hogy az átbeszélgetett este feloldotta köztük a feszültséget.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!