A Dalaim 1846 áprilisában íródott Pesten. Egy költői számvetés, melyből kiderül, hogy Petőfinek változott a költői felfogása: világszemlélete már a romantika hatását mutatja.

Akárcsak A természet vadvirága, a másfél évvel később keletkező Dalaim című vers is inkább csak ars poetica jellegű költemény, tehát nem hagyományos ars poetica. Az ars poetica ugyanis a költő eszményeit, alkotói céljait fogalmazza meg, a Dalaim azonban csak felsorolja Petőfi verstípusait és alkotói lelkiállapotait.

Viszont a felsoroltakból lehet következtetni a mögötte rejlő esztétikai értékrendre, ezért mégiscsak tekinthető egyfajta költői hitvallásnak, programnak.

A vers a változékonyság létjogosultságát hirdeti: a lírai én a természetesség, a változó lelkiállapot, az ihlet hatására ösztönösen megszülető versek költőjének tartja magát.

A Dalaim már szelídebb és célratörőbb, mint Petőfi első ars poetica jellegű költeménye, A természet vadvirága. Érezhetően nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban született. Itt nincs szó ellenségről, a költő nem gondol már kritikusaira, már túllépett az őt ért támadásokon.

Dalaim

Elmerengek gondolkodva gyakran,
S nem tudom, hogy mi gondolatom van,
Átröpűlök hosszában hazámon,
Át a földön, az egész világon.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Holdsugári ábrándos lelkemnek.

A helyett, hogy ábrándoknak élek,
Tán jobb volna élnem a jövőnek,
S gondoskodnom… eh, mért gondoskodnám?
Jó az isten, majd gondot visel rám.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Pillangói könnyelmű lelkemnek.

Ha szép lyánnyal van találkozásom,
Gondomat még mélyebb sírba ásom,
S mélyen nézek a szép lyány szemébe,
Mint a csillag csendes tó vizébe.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Vadrózsái szerelmes lelkemnek.

Szeret a lyány? iszom örömemben,
Nem szeret? kell inni keservemben.
S hol pohár és a pohárban bor van,
Tarka jókedv születik meg ottan.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Szivárványi mámoros lelkemnek.

Oh de míg a pohár van kezemben,
Nemzeteknek keze van bilincsen,
S amilyen víg a pohár csengése,
Olyan bús a rabbilincs csörgése.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Fellegei bánatos lelkemnek.

De mit tűr a szolgaságnak népe?
Mért nem kél föl, hogy láncát letépje?
Arra vár, hogy isten kegyelméből
Azt a rozsda rágja le kezéről?
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Villámlási haragos lelkemnek!

A vers címe témajelölő. A Dalaim tulajdonképpen nem más, mint a költő témáinak és érzelmeinek „seregszemléje”: Petőfi mintegy listázza a verstípusait.

Azt is bemutatja, hogy többnyire mi szokta őt megihletni, pl. a merengő hangulat, a gondtalanság, a mámoros jókedv, a szabadságvágy. Ezeket a lelkiállapotokat most újraéli, de egyúttal témaként is szerepelteti. A képzelet teremtő erejét is elismeri.

Petőfi költői eszközként metaforákat, kérdéseket, hasonlatokat használ. Megfigyelhetjük, hogy költészetében az összetettebb, mélyebb metaforák felé halad. A vers hangneme szentimentális, stílusa romantikus. A költő nézőpontja emelt, kozmikus magasságban van.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!