A vers 1847 áprilisában Pesten keletkezett. Petőfi a várt és remélt nagy szabadságharc témáját dolgozza fel benne ismét. Hasonló motívumok jelennek meg, mint A XIX. század költői, az Egy gondolat bánt engemet és a Világosságot! című versekben.

Amikor Az ítélet íródott, abban az időszakban Petőfi eszméi már radikalizálódtak, összekapcsolta a nemzeti szabadság és a világszabadság ügyét, és hitt abban, hogy az emberiség fejlődik, előre halad a történelem során.

Ez is látomásvers, amely egy nagy ívű látomást, egy megrázó víziót tár elénk a világ sorsáról. Petőfi megjósolja, hogy a jók és a gonoszak meg fognak küzdeni egymással, és véres harcok árán ugyan, de a jók győzelmet aratnak.

Ez persze nagyon leegyszerűsített ábrázolása a világnak, hogy a nagy harc idején csak jó és csak rossz emberek lesznek majd a földön, de igazából itt gonoszságon és jóságon elvek harcát kell érteni, a Petőfi szerint jó és a Petőfi szerint rossz eszmék képviselői fognak harcolni egymással. És ebben a harcban a „jó” elv fog győzni, s utána új élet kezdődik, amely minden eddiginél jobb és boldogabb lesz.

Ezt a jó hírt hirdeti Petőfi, a költő-látnok ebben a versben, ahol amolyan bibliai-prófétai szerepben jelenik meg.

Az ítélet

A történeteket lapozám s végére jutottam,
És mi az emberiség története? vérfolyam, amely
Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki,
És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig.
Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése
A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében.
Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
Eddig nem látott a világ; s a mostani béke
Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána
A földrendítő mennydörgést szokta előzni.
Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő,
És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,
Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök
És örülök szilajan. A háboru istene újra
Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván
Lóra ül és végigszáguld a messze világon,
És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja.
Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:
A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké,
Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet,
Melyet igért isten, próféták ajkai által.
Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet,
Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.

Petőfi radikális, utópikus elképzelései ellenére a versnek nagy a mozgósító ereje. Felfokozott, szenvedélyes, patetikus hangvétel jellemzi. Víziószerű romantikus képeivel (vérfolyam, mélytitkú jövendő fátyla, sejtés tündéri tüze, háború istene) ünnepélyes, emelkedett hangulatot teremt.

Költői eszközei (inverzió, pl. „érette a mennybe röpülnünk”, ismétlések, pl. „Nincsen pihenése… nincsen”, „látok közeledni… látott a világ”, „Látom fátyolodat… Fátyolon átlátok”) a fokozás hatását keltik.

Az ítélet hexameteres, időmértékes költemény, így formája a nagy antik eposzok (pl. a homéroszi eposzok) fegyveres harcait juttatja eszünkbe. A hexameteres sorok ünnepi emelkedettséget sugallnak, s az ember fülét meg is ragadja a szép, szabályos ritmus.

A soráthajlások és a hosszabb, rövidebb mondatok váltakozásának ritmusa lendületessé, dinamikussá teszi a verset.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!