Petőfi megváltozott világszemlélete

Petőfi a választási kudarc után sem adta fel korábbi elveit: a köztársasági államforma elérését és a népfelség elvét, a csalódások azonban mégis hatással voltak politikai világszemléletére. A néphez való új szemléletét tükrözi Az apostol.

A korábbi népvezér-és lángoszlop szerep – amelyet A XIX. század költői című versében hirdetett meg – most átértékelődik: a költőnek-apostolnak nem vezetnie kell a népet, hanem a nép helyett kell cselekednie, kénytelen magára vállalni azt a forradalmi tettet, amely a társadalmi berendezkedés megváltozásához vezet.

Szilveszternek ugyanolyan elvont fogalmai vannak a népről, mint Petőfinek, és ugyanúgy kénytelen szembesülni azzal, hogy a valóság más, mint amilyennek elképzelte, ahogy Petőfi is szembesült vele.

Petőfi beleszőtte a műbe azt a kiábrándító személyes tapasztalatát, hogy a nép, amely egyik nap még lelkesedett Szilveszterért, a másik nap már teljesen megváltozik és dühödten elkergeti. Ez az állhatatlanság, szolgalelkűség megdöbbenti Szilvesztert is és Petőfit is: „Ez hát a nép!” kiálta föl / „Ez hát a nép, amelyet én imádok, / Amelyért élek s halni akarok!” (13. fejezet)

A kétségbeesést követően azonban a főhős megvigasztalódik azzal a gondolattal, hogy a nép most még csak gyermek, akit könnyen félre lehet vezetni, „el lehet könnyen bolondítani”, azaz még nem érett meg a nép, nem áll készen. Majd ha érett férfi lesz, akkor tudja befogadni Szilveszter eszméit.

Hasonló csalódás éri Szilvesztert akkor, amikor a titkos nyomdában kinyomtatják a könyvét, amely végre megjelenik, és először kedvező a fogadtatása, sőt, nagy sikere van, eszméi gyorsan terjednek, de mihelyt a hatalom felfigyel a könyvre és üldözni kezdi, a nép hangulata is megfordul, a nép is megtagadja a könyvet és a szerző megbüntetését követeli.

Szilveszter keményen meg is bűnhődik a lázításért: a nyílt utcán fogják le, még családjától sem búcsúzhat el, és tízévnyi börtönre ítélik.

Tíz év után azt gondolja, szabadulását annak köszönheti, hogy a nép azóta fellázadt és kivívta a szabadságát, de csalódnia kell: még nagyobb szolgaság van és még nagyobb zsarnokság, a világ semmit sem haladt azóta az általa kívánt cél felé, sőt, visszafejlődött.

Ezért Szilveszter úgy dönt, ő egyedül fogja elérni azt a célt, amelyet a néptömegeknek kellett volna kiharcolniuk.

Ő hajtja végre a forradalmi tettet, amelytől a szabadság és boldogság korának eljövetelét várja: rálő a királyra, de a golyó nem talál, és a „szolgacsorda”, amely éljenzi a királyt, saját megváltója, apostola ellen fordul: az emberek megrugdossák, leköpdösik Szilvesztert, akárcsak annak idején Jézus Krisztust, és ugyanúgy a halálát követelik.

Az nem jut eszébe Szilveszternek, hogy a király elleni merénylet, még ha sikerülne is, akkor se érné el azt a célt, amit ő kitűzött maga elé: az államforma nem változna meg attól, hogy ő megöl egy embert, csak annyi történne, hogy választanának egy új királyt a meggyilkolt király helyett. Egyetlen ember feláldozása nem elég akkora változáshoz, amekkorát ő szeretne.

A mű befejezése mégis reményteljes: Petőfi azzal a vigasszal zárja a költeményt, amellyel már előtte sok más költő is élt: hogy majd a „késő századok” kivívják a szabadságot és megemlékeznek azokról a mártírokról és „nagy lelkek”-ről, akik „a szolgaságban is szabadok voltak”.

Befejezés

Az apostol után Petőfi kicsit komorabban látja már a szabadságharc dolgát, pl. állandóan összeütközésben van a katonasággal (olyan dolgok miatt, hogy pl. hadügyminiszteri parancsra sem volt hajlandó nyakkendőt kötni a honvédtiszti egyenruhájához, ugyanis az öltözékkel politikai nézetet is kifejez).

Egyetlen hadvezér, a lengyel származású Bem tábornok tartotta csak a hátát Petőfiért. Magához vette és úgy védte, mint egy apuka a kisfiát: szándékosan csak küldönc-szereppel bízta meg, nem engedte harcolni, mert félt, hogy elesik a csatában.

Petőfi ekkor már kezdte magányosnak érezni magát, nincs már körülötte olyan pezsgés: azt a magas hőfokot, amelyen ő égett, nem tudta a társadalom követni. Ő nagyon radikális volt, többet akart mindig, mint ami megvalósítható, összerúgta a port Vörösmartyval is, aki reálisabban gondolkodott és nem volt olyan radikális.

Az apostolt sokan a Petőfi-életmű csúcsának tekintik.