Petőfi Sándor: Anyám tyúkja (elemzés)
Nincs is talán még egy olyan alkotása a magyar irodalomnak, amelyet annyian ismernének és szeretnének, mint ezt a verset: az Anyám tyúkja a maga módján ugyanolyan hiteles, mint a nagy politikai vagy gondolati költemények, s elválaszthatatlanul hozzátartozik ahhoz a képhez, amely Petőfiről kialakult a közvéleményben.
Az elsőre talán komolytalannak tetsző vers 1848 februárjában született, egy hónappal előbb, mint az allegorikus Föltámadott a tenger, s Petőfi tudatosan illesztette be a már meglévő versei közé, mint költői programjának hirdetőjét.
Mi is volna ez a program? Petőfi tudatosan szakított a klasszicizáló megoldásokkal, azzal, hogy a vers valami jelentős témáról kell szóljon, hogy a stílus legyen emelkedett, és szakított a retorikai sémák alkalmazásával is. Költői programját olyan versekben fogalmazta meg, mint A természet vadvirága, a Dalaim és a XIX. század költői.
Nem az volt Petőfi szándéka, hogy olyan semmiségeket verseljen meg, amelyek nem versbe valók, hanem az, hogy költőként az élet apróbb jelenségeit, lényeit is észrevegye, és minden pátosztól mentes egyszerűséggel írjon róluk.
Petőfi előtt nem fordulhatott volna elő, hogy egy tyúk verstéma legyen, mert a kor finnyás költői irodalom alattinak tartották volna egy háziállat versben való szerepeltetését.
Anyám tyúkja
Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.
Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.
Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. –
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,
Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’…
Anyám egyetlen jószága.
Az Anyám tyúkja ütemhangsúlyos verselésű, hat strófája felező nyolcas sorokból áll. Petőfi arra tett benne kísérletet – fényes sikerrel –, hogy megragadja az egyszerit, egyszersmind a megismételhetetlent, az időben gyorsan lejátszódót.
A vers olyan életkép, amelynek minden egyes mozzanata valóban megtörtént vagy megtörténhetett. Olyan, mintha kamerával járnánk körbe és mindent szemügyre vennénk, s egyszer csak ráfókuszálnánk valami szokatlanra. S mit látunk, ami olyan szokatlan?
Azt, hogy egy tyúk a konyhában szaladgál, és nem kergetik ki onnan. Sőt, a ládára is fölszáll, s még azt is megengedik neki (a láda a régi vidéki parasztházakban nemcsak tárolásra szolgált, hanem ülőalkalmatosság is volt, emberek ültek rá, így nem engedtek a közelébe állatokat).
A költő minden apró részletre figyel, minden apróság megjelenik a versben: ahogy a tyúk válogat a kendermagban, ahogy időnként kotkodácsol stb.
Ám Petőfi úgy tud árnyalni, hogy közben nem vész el a részletekben. A gondosan megfigyelt eseményeket tömören közli, és még jellemrajzot is ad a tyúkról, akiről megtudjuk, hogy jó dolga van, igazi kiskirály a háznál, ezért aztán kissé elkanászodott.
Megismerjük Morzsát is, a kutyát, aki mindig „emberül” szolgálta a háziasszonyt. Morzsának komoly feladat, hogy jóban kell lennie a szemtelen tyúkkal, nem bánthatja, mert gazdasszonyának a tyúk az egyetlen jószága.
Ez az utolsó sor szívszorító módon zárja le a játékos „seregszemlét”, amit a költő édesanyja vagyona fölött tart: hiszen kiderül, hogy az asszonynak ez a két állat (a tyúk és a kutya) minden gazdagsága.
Hozzászólások
Petőfi Sándor: Anyám tyúkja (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>