A vers amolyan hangulat sugallta ötlet, amelyben a költő szerepet játszik: egy szerelmes juhász nevében szólal meg egyes szám első személyben (a valóságban persze soha nem őrzött juhokat). Műfaja dal. 1843 novemberében íródott.

A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.

Őrizem az apám nyáját,
De nem hallom a kolompját;
Rá-rámegy a zöld vetésre,
Hej csak későn veszem észre.

Telerakta édesanyám
Eleséggel a tarisznyám;
Elvesztettem szerencsésen,
Lesz módom a böjtölésben.

Édesapám, édesanyám,
Ne bizzatok most semmit rám,
Nézzétek el, ha hibázok –
Tudom is én, mit csinálok!

A vers népies helyzetdal, amelyben a költő ugyan szerepet játszik, de a lírai én lelkülete rokon Petőfi lelkületével, hiszen egy olyan szegénylegényt ábrázol, aki szabad életet él (nyájat őriz), makacs, büszke, dacos, rátarti, ugyanakkor szerelmében megkapóan gyöngéd és szomorú is.

A versben hétköznapi fordulatok vannak, pl. a szerelem sötét verem. Petőfi gyakran él ismétlésekkel, párhuzamokkal, ellentétes szerkesztésekkel (pl. telerakta-elvesztettem). A vers ütemhangsúlyos verselésű, páros rímű, tagoló, stílusa népies, címe témajelölő.

A vers mondanivalója rendkívül egyszerű: a szerelmes ember se lát, se hall, semmire nem tud koncentrálni, semmit nem lehet rábízni, egyszóval nem önmaga, nincs beszámítható állapotban.

A versbeli juhász képtelen arra, hogy rendesen végezze a feladatát: hiába szól a kolomp, későn veszi észre, hogy az apja nyája ráment a vetésre. Ráadásul elveszti a tarisznyáját, amelyet édesanyja telepakolt neki étellel, így most koplalnia kell. Arra kéri a szüleit, semmit ne bízzanak rá, mert azt sem tudja, mit csinál. Ilyen hatással van rá a szerelem.

A költemény lezárási módja nagyon jellemző Petőfire, és jellegzetesen az ő dalköltészetében jelenik meg. Arról van szó, hogy a vers végén mintegy „megugratja” az egész dalt.

A vers végén hirtelen csap fel az indulat a beszélőben: „Tudom is én, mit csinálok!” Ingerülten felcsattan a lírai én, hogy tudja is ő, mit művel, hiszen nem ura önmagának.

Pándi Pál szerint ennek a befejezésnek a hirtelensége sokkal inkább következik Petőfi dinamikus egyéniségéből, mint a számára példaként szolgáló népdalokból, amelyek e téren igencsak szokványosak. A hangsúly tehát a vers végén van.

A verset nem sokkal keletkezése után megzenésítették, 1846-ban nyomtatásban is megjelent Szénfy Gusztáv Parlagi nóták című kötetében. A Petőfi-dalok népszerűségét jól jelzi az, hogy a zeneszerzők ennyire érdeklődtek a versei iránt. Sokféle feldolgozása születetett a műveinek, de többnyire csak egy-egy dallam terjedt el, amit az emberek a mindennapokban énekeltek.