A vers 1846 júniusában-augusztusában íródott Pesten, és Petőfi forradalmi versei közé tartozik, amelyek eszmeileg a francia felvilágosodásban és a francia forradalomban gyökereznek.

A költő a paraszti sorsról való véleményét mondja el. Egyre radikálisabban, harcosabban, egyértelműbben, szélsőségesebben, egyszerűbben és erőteljesebben fogalmaz.

Habár ez a verse meglepően tárgyilagos: itt most nem vádol, nem fenyeget, nem ítélkezik, még csak nem is jósol, ebben a versben egyszerűen csak megjelenít, megmutat, láttat.

A nép

Egyik kezében ekeszarva,
Másik kezében kard,
Igy látni a szegény jó népet,
Igy ont majd vért, majd verítéket,
Amíg csak élte tart.

Miért hullatja verítékét?
Amennyit ő kiván
Az eledelbül és ruhábul:
Hisz azt az anyaföld magátul
Megtermené talán.

S ha jő az ellen, vért miért ont?
Kardot miért foga?
Hogy védje a hazát?… valóban!…
Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga.

A vers műfaja dal. Petőfi fogalomrendszerében a nép szorgalmas, jobb sorsra érdemes, izzad, senyved, dolgozik, de semmi jóban nem részesül. Szegény, periférián él, jog nélkül való, nem tudja megfogalmazni érdekeit, sorsát nem alakítja, csak elszenvedi. Egyik kezében ekeszarv van, amellyel verítékét ontja, a másikban kard, amellyel vérét ontja a hazáért.

Petőfi itt a lényeget mondja el a népről, amit három lépésben fogalmaz meg:

1. Az első strófa egy miniatűr helyzetkép, pillanatfelvétel egy létformáról. A „vért-verítéket (ont)” kétpólusú állítás, amely igen csattanós zárása ennek a versszaknak.

2. A 2-3. strófa az első strófában megfogalmazott állítás miértjét feszegeti. A válasz az, hogy hiábavalóan ontja a nép a vérét és a verítékét. Se a munkájának, se a harcának nincs értelme.

A verítéke (a munkája) gyümölcsét ugyanis nem ő maga élvezi, saját munkájából nem ő tud magának élelmet és ruhát venni. Vért ontani pedig a hazáért szoktak, de a népnek nincs igazán hazája, a nép hazátlan, mert haza csak ott van, ahol jog is van. Az a haza tehát, amelyért a nép a vérét ontja, csak úgy lenne az övé, ha lennének jogai.

3. A harmadik lépés a következtetés: a népnek nincs hazája, mert nincs joga.

A három lépésben eljutottunk a vers fő gondolatáig, amely majd Petőfi egy következő versének témája lesz (A nép nevében).

A nép című versben csak úgy pereg a kérdés Petőfi ajkáról, és A nép nevében című vers majd ezekre a válasz nélkül hagyott kérdésekre fog választ adni.

Miért dolgozik, kinek termel olyan fölösen a nép? A földesúrnak tesz mindent, de ezt Petőfi nem mondja ki konkrétan.

„Haza csak ott van, ahol jog is van, / S a népnek nincs joga.” Ez egy epigrammaszerű csattanó. A kimondatlan gondolat: vívjuk ki a jogot, fogjunk össze, lépjünk egyet, ez a Petőfi versek „uszálya”, azaz a gondolat, ami következik a szavaiból.

Petőfi nem is azon rendül meg, hogy a népnek nincs joga (hiszen ezt régen tudja), hanem attól a felismeréstől, hogy egy olyan népet, amelynek nincs hazája, nem lehet a haza védelmében mozgósítani: nem lehet tőle elvárni, hogy a nemzeti függetlenségért a vérét adja. Nemzeti egység nélkül pedig nem lehetséges a polgári forradalom.

Ez az oka, hogy A nép nevében című versben Petőfi jogot követel a népnek.