A vers 1848. szeptember 8-án íródott Zugligetben, Petőfi és Szendrey Júlia megismerkedésének második és esküvőjének első évfordulóján.

Ekkor már sok minden volt a költő mögött. Március 15-e egyik hőse volt, nemsokára mégis elszigetelődött, perifériára került.

Nem bízott ugyanis meg a kormányban, ezért liberális barátai elfordultak tőle. Ráadásul A királyokhoz című verse miatt felkerült azoknak az izgatóknak a listájára, akikkel a hatalomnak le kellett számolnia.

Aztán elszenvedte legsúlyosabb politikai vereségét is: megbukott a választáson (ezt a kudarcot Az apostol című művében örökítette meg).

1848. augusztus 21-én egy parlamenti vitán a radikális és a liberális képviselők nagyon összevesztek, s végül a többség egy kompromisszumos javaslatot fogadott el. Köztük volt Vörösmarty is, aki jóval mérsékeltebb volt Petőfinél, ezért Petőfi versben támadta meg (Vörösmartyhoz), amely meg is jelent az Életképek című lapban. Szerinte Vörösmarty nem állt ki a jó ügy mellett.

Vörösmarty cikkben és versben is reagált a méltatlannak érzett támadásra, és Jókai az ő pártjára állt, ezért Petőfi vele is összeveszett. Jókai cikke, amelyben hálátlansággal vádolja Petőfit (akit Vörösmarty fedezett fel és indított el költői pályáján), szeptember 3-án jelent meg az Életképekben, tehát nem sokkal A hegyek közt születése előtt. Petőfi válasza Kossuth Hírlapjában jelent meg, s véglegessé tette a szakítást korábbi barátaival.

Petőfinek a forradalom ügye, a haza szolgálata annyira fontos volt, hogy Vörösmarty és Jókai barátságát is képes volt kockára tenni, s végül feláldozni elveiért. Ez a konfliktus afféle erőpróba volt számára: megingatja-e a barátaihoz való ragaszkodás az ügy iránti hűségét? Önmaga és mások számára is bebizonyította, hogy nem.

Pontosan tudta, hogy az ügy, amelyért harcol, egész lényét követeli, nem lehet csak félig odatennie magát, s felvállalta a történelem által rászabott feladatot. Nem volt számára fontosabb dolog a haza ügyénél: se egészsége, se egyéni boldogsága, se a barátság, se a szerelem. Végül még az életét is odaadta érte.

1848 szeptemberében vagyunk tehát, s Petőfi készen állt az apostoli erőpróbára, de mivel ilyen forró lett körülötte a levegő, szüksége volt egy kis visszahúzódásra, magányra. A természetbe vágyott, ahol harmóniát találhat. Ezért kirándult feleségével Zugligetbe, ahol A hegyek közt című vers megszületett.

A költemény a menekülési vágyról szól: a magányt, nyugalmat kereső, kikapcsolódni vágyó ember érzelmeit adja vissza.

Petőfi egy kicsit ki akar kapcsolni a közgondokból, ki akar lépni a közfeladatokból, kicsit fölül akar emelkedni a hétköznapi gondokon. Felmegy a hegyre és lent hagyja „hazáját és házát”. Egyetlen napra maga mögött hagy mindent, hogy végre kicsit önmagának is éljen, mert mindig másoknak él.

A vers tehát hasonló témát dolgoz fel, mint a Miért kísérsz, amelyben a költő csak egy kis időre szabadulni szeretne azoktól a kötelezettségektől, amelyeket a hazaszeretet érzése rótt rá. Itt most fentről, a budai hegyek tetejéről néz le a városra, ahol lent hagyta a gondjait.

Tehát a természetbe menekül ki, ahová senkit és semmit nem hoz magával, csak azt, ami boldogságot ad neki: kedvesét és lantját. Vagyis a szerelem és a költészet világába szeretne elhúzódni a közösség gondjai és saját személyes gondjai (hazája és háza problémái) elől.

Nem véglegesen akar elfordulni a világtól, hanem csak egy kis időre elrejtőzni a természetben, ahol kikapcsolódhat. Csak ideiglenesen keresi a magányt és a nyugalmat.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!