A vers 1848 februárjában íródott Pesten, amikor egymást követték Európa-szerte a véres események: felkelések, lázadások, például több itáliai szabadság-megmozdulásról is érkezett hír, amelyről Petőfi is tudomást szerzett.

Most már sokkal nagyobb volt a költő által régóta várt forradalom esélye, hiszen konkrét jelek is vannak, hogy valami történni fog. Mindez érződik a versen.

1848

Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen
Egy új csillag, vérpiros sugára
Életszínt vet a betegségében
Meghalványult szabadság arcára.

Szent szabadság, újabb megváltója
A másodszor sűlyedt embereknek,
Drága élted miljom s miljom ója,
Ne félj, téged nem feszítenek meg.

Elbuvék a békesség galambja,
Fészke mélyén turbékolni sem mer;
Háborúnak ölyve csattogtatja
Szárnyait a légben vad örömmel.

Hah, ti gyávák, ti máris remegtek?
Ez csak kezdet, ez csak gyermekjáték…
Hátha mindazok beteljesednek,
Amiket én álmaimban láték!

Eljön, eljön az itélet napja,
A nagy isten véritéletet tart,
S míg jutalmát jó, rosz meg nem kapja,
Már nyugonni sem fog addig a kard!

A vers hangvétele ünnepélyes, felütésében az ódák emelkedett hanghordozását mutatja. Türelmetlen és felfokozott víziót tár elénk arról a pillanatról, amikor a rab népek kivívják a szabadságot.

A vers első részében a szabadság esztendejét köszönti a költő, később pedig a szabadság ellen vétők sorsát jeleníti meg víziószerűen.

Az 1. versszakban Petőfi az adott évet, 1848-at szólítja meg. Szerinte ez az év egy új csillag az égen, mely elhozza a szabadságot a rab népeknek. 1848 a megváltás éve lesz.

A 2. versszakban Petőfi a „szent szabadság”-ot szólítja meg, amelyet egy alkalmi megszemélyesítéssel halvány arcú, beteg embernek ábrázol.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!