A Füstbement terv 4 strófából és 16 sorból áll. Kiérlelt, formailag tökéletes mű. Harmonikusságából az is érzékelhető, hogy Petőfi nyugodt körülmények közt írta (néhány nappal hazatérése után).

Ezt a lelki harmóniát nyelvtanilag is igazolják a használt igeidők: a nyugodtabb, visszatekintőbb jellegű múlt időt még a vers végén sem váltja fel jelen idő. A jelen idő olyan hatásfokozás lenne, amire nincsen szükség: a vers lélektani hitelessége anélkül is vitathatatlan.

A versben semmi felesleges, semmi érzelgős nincs, sőt, kifejezetten szűkszavú. Mégis érezzük az anya iránti nagy-nagy szeretet meg nem fogalmazhatóságát, ami nemcsak ebből a versből derül ki, hanem Petőfi családlírájának minden leírt sorából. (A kimondhatatlanság valójában irodalmi toposz, ami jól ismert az európai kultúrkörben és Petőfinél sem ritka.)

Petőfi stílusában nincsenek rikító színek, nincsenek nagy képi fantáziáról árulkodó metaforák vagy hasonlatok, hanem inkább azt tapasztaljuk, hogy a költő igyekszik köznapivá tenni, „vulgarizálni” képeit. Ilyen kép a Füstbement terv záróhasonlata is: „S én csüggtem ajkán… szótlanul… / Mint a gyümölcs a fán.”

Itt az utolsó két sorban a költő tipográfiailag is jelzi (három ponttal) a szavak, a gondolatok megszakadását, a kifejezhetetlenséget (a három pont mindig a hallgatást, az elhallgatást jelzi).

De nemcsak az utolsó strófát, hanem az első hármat is az anya iránti gyengéd szeretet érzése szövi át, s ez az érzelem a befejezésben éri el tetőpontját.

A vers ugyanolyan érzelmekkel teli lelkiállapotot fejez ki, mint a Távolból, de míg ott parttalanul ömlik az érzelem, itt már van belső kontroll: a költő visszafogottan, mértékletesen ábrázolja anyja iránti szeretetét. Ezáltal az érzelem minőségét és erejét érzékelteti. Mennyiségileg talán kevesebbet árul el, de minőségileg jóval többet kapunk.

A vers Pándi Pál szerint „lírai telitalálat”, amely túlmutat önmagán, ugyanis már irányt jelöl Petőfi számára: a korszak új költői tendenciája, a lírai realizmus felé mutat.

Részletesebb elemzés ITT olvasható.