A vers 1844 decemberében született Pesten, és a Pesti Divatlapban jelent meg. Petőfi korai versei közé tartozik, amely nem más, mint gúnyos, ironikus válasz, reagálás azokra a támadásokra, amelyeket a költő a kritikusoktól kapott. Ebben az időszakban Petőfi még nem futott be: fiatal, el nem ismert költő volt, akit kortársai élesen bíráltak a kordivatot mellőző, újszerű lírája miatt.

A mai olvasó, aki Petőfi és Arany költészetén nőtt fel, nem is érti ezeket a kritikákat, mert annyira hozzá van szokva Petőfi lírájához és annyira természetesnek tekinti, hogy Petőfi nagy költő.

A kortársak számára azonban ez nem volt olyan egyértelmű: ők teljesen máshoz voltak szokva, így Petőfi korszaknyitó újdonságát értetlenül fogadták. Verseit érthetetlennek és a jó ízlést sértőnek érezték, mert nem feleltek meg a korabeli elvárásoknak. Petőfi teljesen más ízlést képviselt, hiszen költészete a népdalok formavilágában gyökerezett és a népdalok témáit emelte be az irodalomba.

Valóságos irodalmi hadjárat indult ellene. Sokan vádolták azzal, hogy dagályos a nyelvezete, parlagias, triviális (direkt, hétköznapi, egyértelmű), pórias, durva, nyers, közönséges. Erre válaszul ő saját költői tulajdonságait mutatta meg ebben a versben.

Így A természet vadvirága műfaja nem más, mint ars poetica (költői hitvallás, amelyben a költő saját költői programját hirdeti meg). Az egész vers egy válasz a Petőfi ellen irányuló politikai, költői és társadalmi támadásokra, melyeket a fiatal költő öntudatosan, magabiztosan visszautasított.

A verset megjelenésekor egy megjegyzéssel is ellátta Petőfi: „Dardanus-féle kritikusaimhoz”. A háttérben egy bírálat áll, amely Dardanus álnéven jelent meg az Életképek egy korábbi számában, erre a kritikára utal vissza a költő. A kritika egyébként főleg A helység kalapácsa című elbeszélő költeményt bírálta.

Dardanus is „durva, parlagias” nyelve és „botrányos” kifejezései miatt támadta Petőfit, akit gúnyosan „verébfi”-nek nevezett. A költő, mint látni fogjuk, hasonló hangnemben válaszolt, s a kritika miatt érzett összes dühét és felháborodását kiadta a versben.

A természet vadvirága

Mit ugattok, mit haraptok
Engemet, hitvány ebek!
Torkotokba, hogy megfúltok,
Oly kemény koncot vetek.
Nyirbáljatok üvegházak
Satnya sarjadékain;
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem virítok számotokra,
Árva finnyás kóficok!
Kiknek gyönge, kényes, romlott
Gyomra mindjárt háborog;
Van azért, ki ép izléssel
Üdvezelve jön elém.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Hát azért nekem örökre
Szépen békét hagyjatok;
Ugysem sok gyümölcsü munka:
Falra borsót hánynotok.
S kedvetek ha jön kötődni,
Ugy kapkodjatok felém:
A természetnek tövíses
Vadvirága vagyok én.

A vers műfaja dal, típusa ars poetica. Már a kezdő sorok érzékeltetik a költő felháborodását: ez az érzelem kap kifejezést az indulatos, szándékoltan durva intonációban: „Mit ugattok, mit haraptok / Engemet, hitvány ebek!”

Petőfi válogatás nélkül „hitvány ebek”-nek nevezi az őt bíráló összes kritikust, és fenyegetően arra utasítja őket, hogy foglalkozzanak más költőkkel (azokkal, akik tetszenek nekik: az „üvegházi” – kimódolt, mesterséges – irodalmat művelőkkel).

A költő kemény hangon utasítja vissza a jogtalannak érzett kritikát. Amikor ezek az emberek kritikusként támadják őt, olyankor tévednek, szakmai hibát vétenek, hiszen ő egy spontán zseni, a természet fia, ős-költő.

Petőfi tudatosságát és határozottságát érezzük ki ebből az indulatos verskezdésből, és a versszakok végén ismétlődő csattanós refrén („A korláttalan természet / Vadvirága vagyok én”) csak tovább fokozza ezt a magabiztosság-érzetet.

Egy öntudatos egyéniség büszke ereje ragyog fel a 21 éves költő reakciójában, olyan erő, amelyet ritkán tapasztalunk költőinknél, és amely Ady Endrét juttathatja eszünkbe. Olyan ember nyilatkozik itt meg, aki tisztában van saját értékeivel.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!