Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (elemzés)
Komikus hatású prózapoétikai eszközök és költői képek
A humoros hatás érdekében Petőfi más eszközöket is bevet (az eposzi kellékek megcsúfolásán kívül). Például beszélő neveket használ, melyek vagy a karakterek foglalkozására utalnak, vagy az adott figura valamely jellemző tulajdonságára (pl. Vitéz Csepü Palkó, Bagarja, Harangláb).
Tudjuk, hogy az eposzokban terjedelmes eposzi hasonlatokkal is találkozunk, nos, Petőfi ezeket is kifigurázza. Nála is vannak hasonlatok, de az egyik fellengzős, túlzásba vitt, a másik meg épp ellenkezőleg, lekicsinylő. Például az 1. ének elején található hasonlat: „Mennydörgés? / Vagy kásának forrása fazékban? …. / Nem! / Ott ember hortyog.”
Mulatságos hasonlat továbbá, amikor Petőfi a fennkölt stílust hétköznapi szóval töri meg, pl. szemérmetes Erzsók szeméből ilyen vallomás árad: „Ártatlan vagyok én, / mint az izé.”
Vannak a műben metaforák is, de ezek egyáltalán nem költőiek (pl. „öklének buzogányával”). Azt a célt szolgálják, hogy Petőfi kifigurázhassa velük a romantika fennkölt stíluseszményét, ugyanakkor a népies beszédet és gondolkozásmódot is parodizálja.
Ugyanez mondható el metonimikus képeiről (pl. „keblem kápolnájában”) és hasonlatairól (pl. „Mert én kendet utálom, / mint a kukorica-gölődint.”).
Petőfi képhasználatában az a bravúros, ahogyan a metaforák, metonímiák és hasonlatok összekapcsolódnak a szereplők világával, pl.
- a foglalkozásukra utalnak („szívem műhelyének örök árendása”, „a viszontszerelem koppantójával”, „csapra ütője szívem hordójának”)
- a velük történt eseményekre utalnak („szentegyházi fogoly”)
- környezetükre, a falusi életmódra utalnak („S íme rohant a szemérmetes Erzsókhoz, / Mint a malacok gazdaasszonyaikhoz”)
A komikus hatás érdekében Petőfi bevet még a nyelvi normától eltérő stíluseszközöket is. Az egyik ilyen eszköz a szándékosan bonyolult körülírás, melynél a humoros hatás a fölösleges szószaporításból (pleonazmus) fakad. Petőfi a legegyszerűbb dolgokat direkt jó bonyolultan fejezi ki, pl.
- ahelyett, hogy 40 éves, azt írja: „Az idén már negyvenedikszer / Éré meg a krumplikapálást”.
- ahelyett, hogy „a szájához”, azt írja: „Az orra alatti nyíláshoz / emelte a kancsót”.
- ahelyett, hogy „testemet”, azt írja: „Lelkem hüvelyét”.
- ahelyett, hogy „egyik szemével”, azt írja: „egyikével / Feje ablakinak”.
- ahelyett, hogy „lábain”, azt írja: „Testépületének / Élő oszlopain”.
Tehát ezekkel a fontoskodó, dagályos metaforákkal Petőfi az eposzok körülírásait karikírozza.
Néhol azzal fokozza a körülírás komikus hatását, hogy ráadásként tagadó formákat használ, pl. „Nem tökkelütött koponyájában”, „Nem szőke fejére” (a nem szőke fejű fiú a cigánygyerek), „Nem szelíden mondott szavai”. Így teszi az eposzi nyelvet nevetségessé.
Számtalan humoros példát találunk a műben arra is, hogy a költő sok szóval mond keveset vagy valami nagyon banálisat, pl. „Iszonyú vala a látvány látása, / Amelyet láttak.” „Megnyílt aközben az ajtó, / S lett széles az ő nyílása, / Mint szája a helybeli kántornak, / Mikor éneket énekel.”
A felesleges körülményesség, a szószaporítás hosszúra nyújtott, aprólékos, részletező eposzi hasonlatokban is megjelenik, pl. „Megvan… ahá, megvan! – rikkanta, / S komoly orcájára derű jött: / Mint kiderül példának okáért / A föld, mikor a nap / Letépi magáról / A felhők hamuszín ponyváját; / Szintén így kiderül / A sötétlő konyha is éjjel…”
Egy másik vicces hasonlat: „Oh, Hamlet! Mi volt ijedésed, / Mikoron megláttad atyád lelkét, / Ahhoz képest, amint megijedt / A helybeli lágyszívű kántor / Feleségének látásán?”
Ugyanilyen komikus hatásúak azok az értelmetlen, semmitmondó jelzős szerkezetek, amelyekkel a költő semmi érdemlegeset nem mond, pl. „kétszárnyú seregélyek”. Semmi értelme a „kétszárnyú” jelzőnek, hiszen a madárnak alaptulajdonsága, hogy két szárnya van, s ezt mindenki tudja, aki látott már madarat. Ezzel tehát nem mond a költő semmit. Az ilyen értelmetlen szókapcsolatok is nevetséges hatást keltenek.
Szintén mulatságos hatást keltenek a túlzások, amikor a költő ok nélkül túl erős fogalmat használ, s ez ironikus hatást eredményez, pl. amikor Fejenagy „Éles eszével átlátta… ‘Bezártak’…” Ilyenkor a jelző pont a fordítottját jelenti, tehát ebből a mondatból épp hogy azt érezzük, hogy Fejenagy nem volt különösebben éles eszű. (Hiszen nem kell sok ész ahhoz, hogy valaki erre rájöjjön.)
S végül vannak meghökkentő, tréfás fordulatok is, amelyek fokozzák a komikumot, pl. szintén Fejenagy így tanakodik magában „S ha leugornám: / Nyakamat szegném, / Vagy más bajom is esnék”, Vitéz Csepü Palkó pedig „így adta bizonyságát / Ékesszólási tehetségének: »Bort!«”
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>