A vers 1844 áprilisában íródott. Az abban a korban divatos betyárromantika hatására Petőfi nem egy betyárverset írt, s a betyárokat valamilyen dalszerű történet keretében, harmadik személyben mutatta be. Általában van valamilyen csattanó a végén, és a költő jellemzően a betyárral azonosul, nem azokkal, akiket a betyár megöl vagy megkárosít.

Betyárszereplői általában kitűnnek jellembeli vagy temperamentumbeli kiválóságukkal, ez az, ami miatt a költő rokonléleknek érzi őket és azonosulni tud velük. Hőseit vagy önarcképszerűen, vagy külső jellemzéssel állítja elénk, és amikor történetet mond róluk, mindig kihangsúlyozza valamilyen karaktervonásukat.

A csaplárné a betyárt szerette című versének is a betyár a kulcsszereplője, aki egy szerelmi háromszög részese lesz:

A csaplárné a betyárt szerette

A csaplárné a betyárt szerette,
De a betyár őtet nem szerette.
Csaplárnénak örökbevett lyánya
Volt a betyár egész boldogsága.

A csaplárné ezt megirigyelte,
Irígységből a leányt elverte,
Elverte a háztól a világba;
Pedig ott kinn tél, fagy volt javába’.

A szegény lyány ment egy kis darabot,
Aztán leűlt, űltében megfagyott.
Esett ez a betyárnak tudtára,
S csaplárnénak lett kínos halála.

Betyár ezért hóhérkézre kerűlt,
De nem bánta ő, még inkább örült;
Mert mióta a lyányt elvesztette:
Pipa dohányt sem ért az élete.

A vers címe az első sora. Ez a fajta címadás a népdalokban szokásos, s itt a versben az a szerepe, hogy erősítse a népdal jelleget, felfogható imitációnak is.

Műfaja népi életkép, mivel a nép világából vett jelenet a témája. Balladai vonások is felfedezhetők benne: egyrészt egy tragikus szerelem történetét mondja el, másrészt a kihagyásos előadásmód is a balladákra jellemző. Petőfi ugyanis sok kihagyással él, és sűrítve, tömören adja elő az eseményeket.

A vers beszélője E/3. személyben, kívülálló, de mindent tudó narrátorként adja elő a történetet. Feszültséget kelt, hogy ez a tragikus történet ilyen tárgyilagos kijelentő mondatokkal van elmondva.

A történetmondás lineáris, időrendben előrehalad, s meghatározza a vers szerkezetét.

Minden strófa egy adott szereplőt és annak érzelmeit állítja a középpontba: az 1. versszak a betyár, a 2. versszak a csaplárné, a 3. versszak a lány, a 4. versszak pedig ismét a betyár nézőpontjából szövi tovább az eseményeket.

Költői eszközök tekintetében az 1-2. strófában az ismétlések dominálnak (pl. „szerette” – „nem szerette”, „a leányt elverte” – „elverte a háztól”, „megirigyelte” – „irigységből a leányt elverte”).

A 3-4. strófában az ok-okozati összefüggések teremtik meg a szöveg egységét.

A vers zárlatában a betyár alakján Petőfi a szenvedélyességet hangsúlyozza ki: olyan vad, szenvedélyes szerelemmel szerette az árva lányt, hogy amikor az meghalt, úgy érezte, többé semmit se ér az élete. Másik jellemző karakterjegye az indulatosság, hiszen rettenetes bosszút állt a csaplárnén, aki elkergette a lányt, s ezzel a halálát okozta.

A versnek eléggé epikus jellege van. Elsősorban nem az teszi népdalszerűvé, hogy a történet szereplői népi alakok (csaplárné, betyár, árva lány), hanem a szándékoltan dísztelen, egyszerű, mesterkéletlen előadásmód.

Verselése ütemhangsúlyos, három ütemű, 10 szótagos sorokból áll (4/3/3). Rímképlete aabb (páros rím), a hosszabb sorok jobban megfelelnek a mű epikus jellegének.